100 településre gördül be az operettkamion

2021/02/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet a Budapesti Showszínház művészei idén nyáron. Az Operett Karaván világrekord-kísérlete egy egyedi, külön erre a célra kialakított mozgó kaminonszínpad segítségével valósul majd meg.

Fotó: americantheatre.org

Az operett karaván útjáról egy tíz részes dokumentumfilm is készül, melyben az érintett települések kulturális emlékeiről beszélgetnek az operett gála szereplői a települések vezetőivel, illetve meglátogatják nevezetességeiket, kulturális intézményeiket is.

A száz helyre ez idáig 102 település jelentkezett, így a végleges útiterv is kialakult: Záhonytól Harkáig szinte 30 kilométerenként megállnak majd.

Az országjárás természetesen akkor indul el, ha erre a jogszabályi keretek lehetőséget adnak, de a jelenlegi tervek alapján augusztus közepén útnak indul az első Operett Karaván.

A Budapesti Showszínház által szervezett esemény külön érdekessége, hogy a nagyvárosok mellett olyan településekre is eljut majd a produkció, amelyeken még soha nem volt operett előadás, hiszen se színházépület, se kultúrház nem működik a körzetükben, így az idősebb korosztálynak hatalmas meglepetés és ajándék lesz ez a kezdeményezés.

Az Operett százszor! című eseménysorozat világrekord is lehet, hiszen egymás után ilyen sok operett előadás még sehol, soha nem volt a világon, így a Budapesti Showszínház Guiness-rekord kísérletként jelenti be az országos körútjukat. A művészeknek és a szervezőknek is nagy kihívás lesz végig haladni a közel 15.000 km-es úton, de ennek ellenére nagyon várják már az indulást, hiszen életük egyik legnagyobb kalandja vár rájuk ezen az utazáson.

A települések részletes listáját a Budapesti Showszínház weboldalán lehet megtalálni az egyes helyszínek időpontjaival együtt.

operett, kamion

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek