25 év punk – 2 x 25 dal: dupla koncerttel ünnepel az Alvin és a Mókusok

2018/09/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Dupla koncerttel teszi fel a koronát jubileumi turnéjára az idén 25 éves Alvin és a Mókusok. November 16-án és 17-én a Barba Negrában csap a húrok közé a nyíregyházi punk rock zenekar: vendégzenészekkel és fúvósokkal kiegészülve. A koncerteken összesen 50 dalt játszanak el – mindkét este más-más 25-öt.

25 év punk – 2 x 25 dal: dupla koncerttel ünnepel az Alvin és a Mókusok
25 év punk – 2 x 25 dal: dupla koncerttel ünnepel az Alvin és a Mókusok

A nyíregyházi csapat, amely egyszerű garázsbandából "zenélte fel magát" az ország egyik legnépszerűbb punk rock együttesévé, a negyedszázados évforduló apropóján februárban nagyszabású koncertkörútra indult. A tíz országot érintő turné során Marosvásárhelytől New Yorkig összesen 25 klubban áll színpadra a csapat, speciális műsorral ünnepelve a jubileumot.

Az Alvin 25 névre keresztelt turnét egy két estén át tartó koncert zárja a Barba Negrában.

„A 2018-as év a jubileum jegyében telik, amit a turné mellett mindenképp szerettünk volna egy különlegesebb eseménnyel is megünnepelni. Ez a kétestés koncert teljesen más lesz, mint amit a közönség eddig megszokott a zenekartól, sok olyan meglepetéssel készülünk, ami még izgalmasabbá teszi a produkciót” – mondta Pásztor István (Alvin), az együttes frontembere.

A zenekar tagjai a több száz szerzeményt tartalmazó Alvin-repertoárból összesen 50 dalt adnak elő, melyeket úgy válogattak össze, hogy a negyedszázados pályafutásuk minden fontos szakaszát érintsék. Koncertenként 25 dallal áll színpadra a csapat.

„Rengeteg szerzemény született ennyi év alatt, és mindig is probléma volt, hogy egy átlagos koncerten maximum 20-22 dalra jutott csak idő, melyek nagy része a „kötelező eljátszani” kategóriába esik, az aktuális újdonságokkal karöltve” – magyarázza Alvin. „Ötven dal nagyobb lehetőséget ad bepillantást nyerni mindabba, amit a banda képvisel, hiszen jóval átfogóbb képet tár elénk a zenekar munkásságáról. Ráadásul lesz néhány olyan nóta is, amely még soha nem hangzott el koncerten. Iszonyúan várjuk, nagyon készülünk rá!”

A jubileumi eseményhez vendégművészek is csatlakoznak: a Fish!, a Prosectura, az AWS és a Supernem együttes frontemberei, valamint egy régi barát, a televíziós és rádiós műsorvezetőként ismert Szakál Miklós is színpadra áll a születésnapos csapattal. Egyes nótáknál fúvósokkal egészül ki a produkció – a debreceni Kelet Brass Band tagjainak közreműködésével.

Alvin és a Mókusok, jubileum, dupla koncert, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek