A PUF ismét a Barba Negrában bálozik

2015/02/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Pál Utcai Fiúk zenekar immáron hagyományosan a Barba Negra Music Clubban bálozik februárban.

A  PUF  ismét a Barba Negrában bálozik

„Hány évig tart még a nyár? A szívünkben örökké talán.” – és már mindenki énekli is, ugye? A Pál Utcai Fiúk egy szigetszentmiklósi garázsból indult 1983-ban, amikor is – ahogy az ilyenkor lenni szokott – szimplán csak összejött zenélni pár haver. Talán Lecsó (Leskovics Gábor, frontember) sem gondolta volna még az első próbák után, hogy pár év múlva írnak egy akkora slágert, mely a mai napig olyan örök darabja a rockdiszkóknak, amire a legfiatalabb korosztály is ugyanúgy ropja, mint aki már csak nosztalgiázni jár időnként eltemetni a dolgos hétköznapokat ilyen helyekre. Persze az elmúlt bő harminc évből nem kevés termés akad még, s ugyan legutóbbi korongjuk, a Legelő megjelenése óta már hét év is eltelt, a zenekar népszerűsége töretlen, és koncertből sem lehet hiánya a rajongóknak.

Év eleje óta ismét járják az országot, s miután a vidéki közönséget megmozgatták, Budapestre február 13-án érkezik a már említett alapítótag énekes-gitáros mellett Potondi Anikó, Varga László, Molnár Balázs és Farkas Zoltán alkotta legendás alter formáció a Barba Negra Music Clubba.

Előzenekar: Kalef


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek