A Budapestre készülő James Arthur Travis Barkerrel készített új dalt

2019/10/15  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Tegnap új videóval jelentkezett James Arthur, aki harmadszorra látogat el hazánkba 2020. február 9-én – a Barba Negrában ad koncertet, ahol az új albumáról bizonyára felcsendül majd ez a dal is.

James Arthur

2012-ben lett a brit X-Faktor győztese, és villámgyorsan vált a közönség kedvencévé visszafogott személyisége, kedvessége, és nem utolsósorban isteni hangja miatt. A 31 éves fiatalember 2015-ben lépte át először a magyar határt, akkor az Arénában adott koncertet, amin mi is jelen voltunk, majd 2016-ban duplázott a Dürerben, amolyan házibuli jellegű produkcióval, de azóta nem volt szerencsénk hazánkban üdvözölni. Jövő februárban egy újabb helyszínen bűvöli el a közönségét, ugyanis a Barba Negra ad majd otthont a minden bizonnyal emlékezetes koncertnek.

James nem kapkodja el az albumok gyártását, hisz mindeddig összesen 3 darabbal rendelkezik. Legutolsó produktuma október 18-án fog megjelenni You címmel, amihez természetesen turné is kapcsolódik (You: Up Close and Personal Tour), szerencsére hazai állomással.

A korong összesen 17 dalt tartalmaz olyan közreműködőkkel, mint az amerikai rapper Ty Dolla Sign, a brit rapper Shotty Horroh, az angol énekes-Dj Nick Gale, vagy a svéd dalszerző-énekes Max Martin, akinek többek közt olyan gigaslágereket köszönhetünk, mint Britney Spears "...Baby One More Time" (1998), a The Backstreet Boys "I Want It That Way" (1999), vagy az NSYNC "It's Gonna Be Me" (2000) című kitörölhetetlen darabjai. A legújabb dalt a Blink-182-dobos Travis Barkerrel hozták össze:

 

 

James Arthur, Impossible, koncert, 2020, Barba Negra, X-Faktor

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek