A Hűtlentől a Sólyom népéig: EDDA 40

2015/03/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A sólyom népe címmel új stúdióalbumot készített az Edda Művek. Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara április 11-én a Papp László Budapest Sportarénában nagyszabású koncerttel ünnepli 40. születésnapját.

A Hűtlentől a Sólyom népéig: EDDA 40

A sólyom népe című albumon 13 szám található. Pataky, Gömöry és Alapi, valamint a basszusgitáros Kicska László és a dobos Hetényi Zoltán is úgy fogalmazott, hogy a zenekar történetének egyik legjobban sikerült lemezét készítették el. Az albumon az énekes fia, Pataky Gergely is vokálozott.

Április 11-én a Sportarénában a tervek szerint 2 óra 20 percet fog játszani az Edda. Ahogy az a koncert sajtótájékoztatóján elhangzott, 400 dalból kellett kiválogatni a műsort, de sikerült, és a legfontosabb számok el fognak hangzani a koncerten. Pataky Attila egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a színpadra nem hívtak vendégeket (az Eddában számos zenész megfordult a négy évtized alatt, a jelenlegi felállás 1996 óta állandó).

Az Edda Művek 1974-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóiból verbuválódott, első fellépéseit az egyetem kollégiumában tartotta. Az együttes a nyolcvanas évek legelejétől tett szert országos hírnévre: Slamovits István gitáros és dalszerző ötletei meghatározták a csapat stílusát, amely Pataky karizmatikus előadásmódjával és szövegeivel lett teljes. Az első három nagylemez 1981 és 1983 között több százezres példányszámban fogyott, olyan slágerek születtek, mint a Minden sarkon álltam már, a Kölyköd voltam, az Érzés, az Álmodtam egy világot vagy A Hűtlen.

A nyolcvanas évek közepétől időnként átalakuló felállásban, immár Gömöry Zsolt billentyűssel, zeneszerzővel dolgozó Edda Művek folytatta a sikerszériát: A kör, az Éjjel érkezem, a Fohász, a Gyere őrült, a Mi vagyunk a rock, a Szélvihar, a Szellemvilág, az Utolsó érintés, az Elérlek egyszer egyaránt nagy siker volt.

A zenekar történetét egy tragédia árnyékolta be: Kun Péter fiatal gitáros máig tisztázatlan körülmények között szenvedett balesetet.

Az Edda Művek több mint ötmillió albumot adott el, ezek közül 28 arany, 4 platina, 2 gyémántlemez lett. A zenekart szakmai díjakkal, polgári kitüntetésekkel is elismerték, fesztiválok nagyszínpadain játszottak.

MTI Fotó: Illyés Tibor

 


 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek