A Lóci játszik készítette a Seveled főcímdalát

2019/12/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Már a mozikban Orosz Dénes új romkomja, a Seveled. A film főcímzenéjét a Lóci játszik zenekar írta. A dal videóklipjében a zenészek mellett a film két főszereplője, Tenki Réka és Mészáros Béla is szerepet kapott.

A Lóci játszik készítette a Seveled főcímdalát

A romantikus vígjáték teljes zenei anyagát egyébként Csengery Dániel és Csorba Lóránt szerezték.

„A film zenéjén már hosszú hónapok óta dolgozunk Orosz Dénesékkel, a főcímdal életre hívása viszont még ezzel együtt is új kihívás volt számomra. Egyetlen dalban kellett összefoglalnunk mindazt, amit ez a film nyújtani tud a nézőknek: könnyed, vidám és érzelmesen ironikus zenére törekedtünk” – hangsúlyozta Csorba Lóránt, a Lóci játszik frontembere a Port.hu-n.

A Seveled című dal felkerült a zenekar pénteken debütáló harmadik nagylemezére, a Rózsa utcára is.

Az új album bemutatókoncertje december 13-án és 14-én lesz az A38 Hajón.

Lóci Játszik, filmzene, Seveled, koncert, lemezbemutató, Rózsa utca, A38

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek