A NYERS ismét bebizonyítja, hogy elmúltak a buta zenék

2025/12/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A ’90-es évek vége és a 2000-es évek eleje magyar rock- és underground zenei életének egyik meghatározó zenekara, a Nyers közel három évtizedes, szinte teljes inaktivitás után újra színpadra áll. A valóban rendkívülinek ígérkező koncertre december 28-án, vasárnap kerül sor a Turbina Nagytermében.

Elmúltak a buta zenék, de a NYERS még mindig koncertezik!

A szegedi rockzenekara aktívan a kétezres évek közepéig működött, azóta csak jeles alkalmakra állnak össze, ilyen volt nyáron a "Város a Házban" elnevezésű tematikus hétvége, amely során a Zene Háza most éppen Szeged zenei életét mutatta be. 

Meg itt van ez a mostani is, a Turbina Nagytermében, tekintsük karácsonyi ajándéknak :)

Czutor Zoltán neve a magyar könnyűzenében több generáció számára is ismerős. A Nyers után a Belmondo frontembereként vált országosan ismertté, és azóta is folyamatosan jelen van a koncertszínpadokon. Dalszerzőként és előadóként mindig a személyes hangvétel, a magyar nyelv ritmusa és a rock’n’roll hagyományaiból táplálkozó megszólalás jellemezte munkáit. 

A Nyers a kilencvenes években markáns, nyers hangzásával vált meghatározóvá, majd viszonylag rövid, de intenzív működés után eltűnt a színpadról. Éppen ezért a mostani koncert nem egy szokványos „visszatérő buli”, hanem ritka alkalom. Az est főprodukciójaként a zenekar vendégekkel kiegészülve lép fel: 21 óra után indul a Czutor Zoltán – Nyers – Belmondo szett, amelyben több évtizednyi dalszerzői és előadói tapasztalat sűrűsödik egy koncertbe.

 

A programot a CsótányDzsó nyitja, akik feladata nem kisebb, mint ráhangolni a közönséget egy különleges estére. A vendégzenekar eredetileg trióként alakult, és a rockabilly, swing, country és garage rock elemeit ötvözi alternatív, magyar nyelvű szövegvilággal. A banda 2018 óta kibővített formációban játszik: akusztikus hangszerelésükben klarinét, szaxofon, trombita, nagybőgő és dob egészíti ki a jazzgitárra épülő alapokat, így egy lendületes, mégis árnyalt hangzásvilág szólal meg a színpadon.

És hogy mindez mikor?  December 28-án, vasárnap.

 

 

 

 

Nyers, Belmondo, Czutor Zoltán, Turbina

 

 

Szólj hozzá!


A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek