Az Őrölt Nők Ketrece

A Parkway Drive nyitja a szezont a Barba Negra Track-ben

2017/03/07  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

A Parkway Drive nem először jön Budapestre: több fesztiválon és kisebb helyszínen is bebizonyították már (a közönséggel együtt), hogy Magyarországon van igény a koncertjeikre. Legutóbb a tavalyi Szigeten adtak nekünk koncertet, idén április 18-án viszont a Barba Negra Track-ben hallhatjuk őket.

A Parkway Drive nyitja a szezont a Barba Negra Track-ben

Az ausztrál metalcore banda már 2003 óta zenél együtt. Az együttes nevének alapját a Parkway House szolgáltatta, ahol anno próbáltak, mely egy “oázisnak számított az akkori punk és hardrock bandáknak”. Debütáló lemezük után Ausztráliában turnéztak, a világra szóló hírnevet csak később érték el. Az együttes máig összesen 5 stúdióalbumot jelentetett meg, legutóbbit 2015-ben Ire címmel. Ez a lemez kicsit eltér az eddig megjelentektől, de az énekes úgy nyilatkozott: “ha ugyanazokat a gitárszólókat játszod, ha ugyanazokat ritmusokat dobolod 10 évig, miért vennék meg a legújabb lemezedet a rajongók?”

Idén áprilisban az Unbreakable 2017 Tour során látogatnak el Budapestre- immár rendszeres visszatérőként.

 

Vendégzenekarként a washintongi heavy metal banda, a Darkest Hour fog fellépni.

 

 

 Fotó: Parkway Drive FB

 


 

 

Szólj hozzá!


Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új lemezével érkezik Budapestre KOVACS

November 27-én a Barba Negrában lép fel a különleges hangjáról és sötét tónusú dalairól ismert holland énekesnő, KOVACS. A koncerten már a november 13-án megjelenő negyedik stúdióalbum, a Static Tears szerzeményei is megszólalhatnak.

Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra zárnak be a klubok

A brit élőzenei piac felülről nézve virágzik, alulról nézve lassan elfogy. Miközben a stadionturnék és a nagy fesztiválok rekordbevételeket termelnek, a kisebb klubok többsége alig nyereséges, vagy egyáltalán nem az. Birmingham közönsége most egy vasúti beruházás miatt veszélybe került klubnegyedért vonult utcára – de a...
Új koncertek