A Piramis live albuma a Várkert Bazárban – sajnos már Gallai Péter nélkül

2022/08/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Nyár elején adtunk róla hírt, hogy megjelent a Piramis MOM LIVE, arról a 2018-as koncertről, amelyen Gallai Péter utoljára lépett színpadra.

Piramis live albuma a Várkert bazárban – sajnos már Gallai Péter nélkül

A lemezbemutatót a Várkert Bazárban tartja a zenekar szeptemberben (a koncert adatlapja és jegyek csatolva). A Piramis közel másfél évtizedes jelenlegi felállásával 2019-ben is fellépett ugyanezen a pódiumon, az akkori koncert apropója a “Nagy buli” 40. évfordulója lett volna, azonban a zenekar billentyűs-énekese, Gallai Péter halála tette szomorúan fájó, de egyben méltó emlékezéssé az estét.

A Gallai Péterrel utolsó közös, 2018-ban a MOM Sportban rögzített koncert felvétele májusban került a boltok polcaira. Különleges kiadvány ez a zenekar életében, hiszen a formáció jelenlegi tagjai, köztük az alapító Köves Miklós Pinyó, valamint a gitáros Závodi János közel 14 éve játsszák már ezzel a felállással az együttes népszerű dalait.

Amilyen nagy öröm, hogy ez a lemez végre megjelenhet, annál több szomorúság előzi meg.

A cédé anyagát 2018. március 3-án rögzítették Budapesten, a MOM-Sportcsarnokban. A zenekar ezen a koncerten búcsúzott a Főnöktől, Som Lajostól és mint később kiderült, sajnálatos módon ez lett egyben a Gallai Péterrel közösen készült utolsó felvétel is. A koncert keserédes emléke  - amely a hallgatók számára a felvételen természetesen nem érzékelhető -, hogy Csoki (Nyemcsok János), mint utóbb kiderült, szívrohammal énekelte végig az estét, az utolsó dal emiatt Gallai Péterre maradt egyedül... Ez volt a Szállj fel magasra, a zenekar és Péter emblematikus és – talán nem túlzás ezt állítani – legsikeresebb dala, ami így legalább e koncertfelvétel formájában is fennmarad, a zenekar pedig Nyemcsok Bence közreműködésével próbálja betölteni az űrt, amit Péter hagyott maga után. 

Az immáron 47 éve alakult Piramis tehát ősszel visszatér legendás koncertjének helyszínére, az egykori Budai Ifjúsági Parkba, hogy mennyire lehet egy LIVE lemezt bemutatni, azt nem tudjuk, de hogy a legszeretettebb Piramis-számokkal jönnek, az szinte biztos.

Piramis zenekar jelenlegi tagjai:

Nyemcsok János Csoki – ének
Závodi János - gitár
Köves Miklós Pinyó - dob
Vörös Gábor - basszusgitár
Vilmányi Gábor - gitár
Nyemcsok Bence - billentyű

 

Piramis, Gallai Péter, Várkert Bazár, lemezbemutató

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek