A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

2026/08/31  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A halott pénz egy pókerkifejezés: olyan játékosra mondják, akiről a többiek úgy gondolják, nincs esélye nyerni. Több mint húsz évvel azután, hogy Marsalkó Dávid ezen a néven elindította pécsi szólóprojektjét, a névválasztás már-már ironikusnak hat: a Halott Pénz azóta a kluboktól az ország legnagyobb színpadaira jutott, háromszor töltötte meg a Budapest Arénát, a 20. születésnapját a Puskás Arénában ünnepelte, idén pedig tizennegyedik teltházas Budapest Park-koncertjét is maga mögött tudhatja.

December 29-én az MVM Dome-ban zárják az évet.

A népszerűségük idővel a koncerthelyszíneken kívül is mérhetővé vált. Marsalkó Dávid 2020-ban bekerült a Forbes húsz legértékesebb magyar celebje közé, 2023-ban pedig a Halott Pénz kapta a rádiókban legtöbbet játszott hazai előadónak járó MAHASZ-díjat.

Pedig 2004-ben mindez még meglehetősen távolinak tűnhetett. A Halott Pénz Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult, az első komoly áttörést a Feneked a gyengém hozta, majd olyan dalok következtek, mint a Valami van a levegőben, a Darabokra törted a szívem vagy az Amikor feladnád. A projekt 2013-tól héttagú élő zenekarként folytatta, és ezzel párhuzamosan a koncerthelyszínek mérete is egyre nőtt. A pályaív egyik jó mérföldköve a 15. születésnap: 2019-ben már 25 ezer ember előtt játszottak a VOLT Fesztiválon, a jubileumi koncertből pedig egész estés koncert- és dokumentumfilm készült. Addigra maguk mögött hagyták a Nagy-Szín-Pad! időszakát, az Akváriumot három egymást követő alkalommal is megtöltötték, és a nagy hazai fesztiválok headlinerei közé kerültek.

A slágerek sora idén tavasszal a Gyerekekkel folytatódott, amelynek külön érdekessége, hogy a szöveget Marsalkó Dávid idősebbik fiával, Leonnal közösen jegyzi. A családi kapcsolat ráadásul külön jelentést ad egy olyan dalnak, amely éppen a gyerekek, a szülők és a következő generáció világáról beszél. A  dalhoz készült klipet már 4,5 millióan látták, s rövid idő alatt a koncertműsor egyik új kedvencévé vált.

A zenekar 2026-ot Európa-turnéval kezdte, májusban a Budapest Parkban az Ülni. Örülni. Megőrülni. album tizedik születésnapját ünnepelte, nyáron pedig a nagy hazai fesztiválok mellett teltházas koncertet adott a Plázson és a Gyárkertben is. Ha tehát a „halott pénz” a pókerasztalnál azt jelenti, hogy valakinek nincs sok esélye nyerni, Marsalkó Dávidék az elmúlt két évtizedben elég alaposan rácáfoltak a névválasztásukra. Az idei tétet december 29-én teszik fel az asztalra az MVM Dome-ban.

Halott Pénz, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek