Az apropója e – jellegét és nem a megjelentek számát tekintve – családiasra sikerült találkozónak az volt, hogy az énekesnő Facebook-profilja elérte a százezres rajongótábort. Nyilván, ennél sokkal többen kedvelik őt magát, de azért ez a szám ad némi okot az irigységre adminkörökben. Wolf Kati beszélgetőtársa Ördög Nóra volt, aki – bár nem említették meg – éppen egy díjátadóról érkezett aznap, ahol Az Év embere elnevezésű megmérettetésen az Év médiaszemélyisége elismerést kapta. A kitüntetéshez méltón és határozottan domborodó pocakkal vezette le a beszélgetést, melyet néha megszakítottak a zenei betétek. Ördög Nóra azt is bevallotta, hogy bár egy tehetségkutató műsor vezetésénél előírás a pártatlanság, ő bizony sírt, amikor Wolf Kati kiesett.
De nem szaladjunk ennyire előre az időben. El tudjátok képzelni, hogy az énekesnő hétköznap titkárnő volt? Állítólag jó kávét főzött, mindemellett remek csapattagnak tartották, és csak hétvégén jött el a zenélés ideje. A második gyermeke születése után érezte elérkezettnek az időt arra, hogy 16 év színpadon töltött idő után végre valami történjen, hiszen mások az ő korában kezdtek el búcsúkoncerteket szervezni… „Előre kéne valahogy tolakodni…” – morfondírozott. És jött akkor az X-faktor.
„ Beálltam 6000 ember közé a sorba, és igen kevesen gondolták akkor, hogy egy kétgyerekes, 35 éves nőnek van keresnivalója az X-faktorban. De ott akartam lenni. És hozzáteszem: húszévesen nem bírtam volna ki…”– mesélte. Arról is beszélt, hogy teljesen a stábra bízta magát, és bevállalta a szélsőséges dolgokat is, csak hogy kipróbálja magát a legtöbb szerepben. Azt sem titkolta, hogy néha idegen nő nézett vissza rá a tükörből, és a táncpróbák alkalmával is többször ott zakatolt a fülében a mondat „Ez nem én vagyok!”. De aztán addig csinálta, amíg az ujja legutolsó perce is ő lett.
„Szerencsére, én otthon lakhattam – avatta be közönségét az X-faktor kulisszatitkaiba – , így buszoztam oda-vissza, és egyáltalán nem úgy néztem ki, mint egy díva. Megtörtént, hogy annyira fáradt voltam, hogy elaludtam, és túlmentem a megállómon. Arra ébredtem, hogy állnak felettem az emberek, és akkor döntöttem úgy, hogy a hétköznapi valómmal is vállalom magamat”.
Ekkor az Orfeum színpadán ismét zene következik, és nagyon vicces, ahogy a Szerelem, miért múlsz szám refrénjéhez vékonyka gyerekhangok cincogják a vokált. Közöttük vannak a lányai is, akik nagyon örültek például az eurovíziós szereplésének, nagyon büszkék is voltak anyukájukra, ám amint az – az európai Madonna-szerepet hátrahagyva – belépett az ajtón, egyből palacsintát követeltek tőle.
Wolf Kati nagyon tudatosan és roppant elszántan haladt az útján: ahogy kiesett az X-faktorból, azonnal nekilátott a karrierje egyengetésének. Úgy véli, a tehetségkutató remek ugródeszka volt, de az igazi munka csak utána jött. (A hallgatónak hirtelen az az érzése támadt, hogy a zsűri talán azért is engedte el éppen az ő kezét, mert rájöttek, ő a dobogós helyezések nélkül is boldogulni fog a pályán.)
S lőn: következett az Eurovíziós dalfesztivál, ahová alapos felkészítés után jutott ki, vagyis a csapból is az ő dala szólt. Azt mondja, elég nagy teher volt ez, de közben azt is megfogadta, hogy ha nem jutnak be a döntőbe, ő haza sem jön. Annak ellenére, hogy láthatóan és érzékelhetően szerették őt és a dalt – mind a közönség, mind a zsűri –, elég hátul végeztek, ami egy eléggé kilógó lólábas történetet sejtetett a háttérben. „37 ezer ember előtt énekeltem, és még a sajtósátorban is azt kiabálták: Kati! Kati! Akkor, a színpadon, úgy éreztem, akár nyerhetünk is. aztán a pontozás alatt már kijózanodtam…” – emlékezik vissza.
A közönség kérdéseit egy üveggömbből varázsolja elő Ördög Nóra, s bár szabadkozik, hogy nem szándékos volt, azért csak a keze ügyébe kerül a cetli, amitől nem csak az énekesnőt, de a tudósítót is kiveri a víz: „Énekeld el a Vukot!”. A néző szava parancs, az áthidaló megoldás az, hogy ők is éneklik el a sokat hallott dalt, ami nyilván pályája végéig fog kísérteni Wolf Kati repertoárjában, bár úgy nyilatkozott, sosem fogja megtagadni – része a „munkásságának”.
Megkérdezik még tőle, hogy miként tud „normális” maradni a celebvilágban, és elmagyarázza, hogy neki a zene a munkája, szereti, de nem viszi haza, és fordítva sem történik meg: nem keveri bele a magánéletét a munkájába. „Unalmas bulvárszereplő vagyok… – jegyzi meg ironikusan –… és azt szeretném, ha velem kapcsolatban leginkább a zenéről írnának.” Talán lesz is mit, hiszen kizárólag élőzenekaros fellépéseket vállal, és ezzel a stábbal készül az új albuma is.
A Dalok és titkos mesék című előadóestjén pedig legkedvesebb dalait adja elő természetesen élő zenekari kísérettel és táncosokkal.
Szólj hozzá!