A vámpíros film zenéje élőben – a szerző ad koncertet a Hajón

2019/10/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive) egy amerikai filmdráma. Egyes források szerint nyomokban horrort tartalmaz... Jim Jarmusch rendezte, ő is írta a forgatókönyvet, a két főszerepet Tilda Swinton és Tom Hiddleston alakítják. A film atmoszféráját alapvetően meghatározó, rendkívüli intenzitású zenét pedig a holland Jozef van Wissem szerezte.

A film zenéje Cannes-ban díjat is kapott. Nem véletlenül van Tom Hiddleston kezében lant...

"A nyugati világ talán legismertebb lantművésze" exkluzív koncertprogrammal, ezen film zenéjével érkezik az A38 Hajó fedélzetére a CAFé Budapest meghívásából október 17-én.

Az egykor újhullámos és kísérleti rockzenekarokban gitározó van Wissem 1993-ban gondolt egyet, szakított a rock and rollal és az általa vezetett bárral, eladta mindenét és az Egyesült Államokba költözött. Szinte teljesen magába fordulva évekig ki sem mozdult otthonról, csak speciális, hatalmas méretű, kétnyakú, huszonnégyhúros lantjain gyakorolt. "Első éveimet úgy töltöttem New York-ban, mint egy szerzetes" – nyilatkozta.

Aztán később, első lemezei után sokkal nyitottabbá vált, és rengeteg duóban vált szerzőtárssá. Leghíresebb zenésztársa nem is "igazi" zenész, hanem filmrendező: a kétezres évek közepén találkozott Jim Jarmusch-sal, akivel azonnal egymásra hangolódtak. 2019 elején is közös lemezt adtak ki van Wissem korábbi munkáinak újragondolásaiból, együttműködésük csúcsa azonban így is Jarmusch öt évvel ezelőtt bemutatott filmje, a Halhatatlan szeretők zenéje volt, aminek a holland lantos szerezte a film rendkívüli intenzitású zenéjét, amiért Cannes-ban díjat is kapott.

Ebben az egyedülálló zenei világban sötét, melankolikus univerzum bontakozik ki, amit a magyar rajongók most egy különleges koncerten élhetnek át, hiszen az este során a filmből ismert dallamok szólalnak majd meg az A38 Hajó ültetett koncerttermében.

A film egyébként arról szól, hogy egy visszavonultan élő vámpír – aki zenészként tengeti életét detroiti lakásában – egy nap újra találkozik élete szerelmével, aki persze szintén vámpír, s aki hátrahagyja addigi életét a marokkói Tangerben, hogy ismét vámpírkedvesével legyen. És akkor jön a zavaró elem, amiből a dráma kibontakozik: a szerelmespárt váratlanul meglátogatja a csaj felelőtlen és bajkeverő húga – akiről nem tudjuk, mert még nem láttuk a filmet, hogy vámpír vagy sem –, de akárhogy is van, a vámpírszívlufi kipukkani látszik...

 

 

Halhatatlan szeretők, filmzene, Jim Jarmusch, Jozef van Wissem, lantzene, koncert, A38, CAFé Budapest

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek