A vasárnapi Arcade Fire koncerten a Repetitor lesz a bemelegítő zenekar

2018/06/14  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Június 17-én, vagyis néhány nap múlva vasárnap Budapestre érkezik a 2000-es évek legfontosabb alternatív rockzenekara, az Arcade Fire, ami már önmagában is óriási hír a rajongóknak, hiszen a kanadai banda eddig még nem járt Magyarországon. Most már azt is tudjuk, hogy a Balkán egyik legnívósabb poszt-punk bandája, a belgrádi Repetitor nyitja majd az estét.

A vasárnapi Arcade Fire koncerten a Repetitor lesz a bemelegítő zenekar

A Win Butler-Regine Chassagne házaspár köré épülő Arcade Fire 2001-ben alakult Montrealban. Egy 2003-ban kiadott EP és számos tagcsere után a zenekar ma ismert formáját 2004-re, a Funeral című nagylemez idejére vette fel. Ezzel az albummal a zenekar egyik pillanatról a másikra befutott - a megjelenéskor az együttes még csak titkos tipp volt, ám miután az egyik zenei sajtótermék kapta fel a másik után, az együttes köré egyre nagyobb és lelkesebb rajongótábor kerekedett.  

Az Arcade Fire legfrissebb nagylemeze a 2017-ben megjelent Everything Now, amire nagyon rágyúrt az együttes, hiszen számos ismert producert (többek közt a daft punkos Thomas Bangaltert, a több lemez óta hűséges alkotótársat, a korábban a Coldplay felől ismerős Markus Dravst, és a Portishead-vezért, Geoff Barrow-t) mozgosított. Nagykiadóhoz szerződtek, a lemez pedig minden addiginál elektronikusabb és poposabb lett, de az Arcade Fire-nek még ez is jól áll: a reggae és a soul is otthon van náluk, és még egy ABBA-stílusgyakorlat is tud kúl lenni az amerikai-kanadai együttes kezében. 

Vendégént a 2005-ben alakult, háromtagú Repetitorral ismerkedhetünk. A zenekar már három albumot tudhat az életművében, az egyedi, a post-punktól a nyers rock n’ rollig
megannyi stílusból markoló, igényes zenéjük hamar a Balkán jelentős fesztiváljainak és klubjainak rajongott fellépőjévé tette a triót.

Az egyébként már itthon sem ismeretlen csapat hangzásában épp úgy jelen van a korai Nirvana vagy Sonic Youth nyers húzása, mint a Jesus Lizard vagy a Cop Shoot Cop elborult lüktetése, ami a szerb nyelvű énekkel kiegészülve egy olyan egyedi produkciót takar, amire érdemes lesz figyelni a jövőben!

És, hogy mire számíthatunk az Arcade Fire koncerten? Egy hatalmas energiákat mozgósító, őrültmód átszellemülten zenélő, turnémuzsikusokkal kiegészülő együttesre, és persze az eddigi legjobb számokra, életmű-keresztmetszetre.

Arcade Fire, Repetitor, Aréna, koncert

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek