Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

2026/06/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Aki úgy került be egy hollywoodi produkcióba, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Noha csak 35 éves, karrierje során a zenész már most több iparági felfordulást élt át, mint a legtöbb művész – eltűnő A&R-ek (kiadói kapcsolattartók), eladott katalógusok, évekig tartó kilátástalan szerződések –, mégis makacsul talpon maradt.

A történet ráadásul nem is ott kezdődik, ahol általában: nem egy londoni klubszínpadon, hanem az Egyesült Államokban, ahol angol szülők gyermekeként született, majd gyerekkorában visszakerült az Egyesült Királyságba. A zene korán jött: tizenévesen már gitározott, dalokat írt, és hamar beszippantotta a blues és a klasszikus rock.

19 évesen kapta meg az első lemezszerződését, de a sztori itt rögtön kisiklik: akkori zenekara, a SleeperCell debütáló albuma egy kiadói káosz miatt végül sosem jelenhetett meg. Ez az a pont, ahol sokan eltűnnek – nála viszont inkább innen indul a valódi történet. A következő években barátok kanapéin alszik, alkalmi munkákból él, miközben folyamatosan ír és demózik.

A korábban rögzített Fire ebben az időszakban kerül be a zenei „keringésbe”: a demó eljut licencügynökségek adatbázisaiba, ahonnan filmekhez válogatnak zenéket. Amikor a Burnt (A séf) – Bradley Cooper főszereplésével – zenei csapata nyers, energikus dalokat keresett, a Fire egyszerűen felbukkant a shortlisten. Nem egy ismert nevet választottak, hanem egy hangulatot, ami működött a jelenetek alatt. Mivel a dal jogi helyzete rendezhető volt, gyorsan megszületett a megállapodás – Courtney pedig úgy került be egy hollywoodi produkcióba, hogy közben még mindig a túlélésért küzdött.

A szerencse másképp is rátalált – vagy inkább ő kényszerítette ki. A Glitter & Gold című dalt saját maga rögzítette egy elhagyatott londoni gondozóotthonban, az iratszekrényeket használva dobként. A dal előbb reklámokban és videojátékokban kezdett terjedni, majd organikusan felpörgött, végül platinalemez lett az Egyesült Államokban.

Innen már „láthatóbb” a pálya (The Attractions of Youth, 2017; 404, 2019), de a háttérben végig ott marad az a tapasztalat, hogy ez nem egy klasszikus, egyenes ívű történet. Azóta több top 10-es alternatív rádiós slágert jegyzett és kaotikus, kihagyhatatlan élő fellépéseivel tett szert hírnévre. Zenekarával mi is láthattuk 2022-ben a My Chemical Romance vendégeként, hogy micsoda kitörő energiákkal operál a színpadon.

Most  egy csendesebb oldalát ismerhetjük meg: akusztikus turnéján a lecsupaszított dalokat hallhatjuk a karizmatikus énekes-dalszerző egyedüli tolmácsolásban június 7-én, a Turbinában.

 

Barns Courtney, Turbina

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek