Amit a szívedbe rejtesz, az a Csík!

2014/11/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Kossuth-díjas Csík zenekar legújabb, tizedik lemeze „Amit szívedbe rejtesz címmel” a közelmúltban jelent meg a Fonó gondozásában. A nagy sikerű albumon már nemcsak autentikus népzenei darabok, illetve népdal- és rockátdolgozások szerepelnek rajta, hanem teljesen saját szerzemények is. A Kölcsey Központban ebből az alkalomból lemezbemutató koncert lesz november 26-án, szerda este.

Amit a szívedbe rejtesz, az a Csík!

Csík János a következő gondolatokkal ajánlja a közönség figyelmébe az új lemezt. „Az elmúlt negyed évszázad alatt, mióta a zenekar teszi a dolgát, sok kedves feladattal, zajos sikerrel és tanulságos tapasztalattal gazdagodtunk. Azt hiszem újra itt az ideje, hogy bebizonyítsuk, méltók vagyunk a közönségünk bizalmára, szeretetére. Muzsikánkban igyekszünk megmutatni, hogy a mai gyorsan változó, az élet szépségeit lassan felejtő világunkban mindannyian, akik itt élünk, esendő, ennek ellenére szerethető, értékeket tisztelő emberek vagyunk.

Rácz Mihály, az egyik zenei portál kritikusa ezt írja az új albumról: „ A felhozatal igen színes, oláhos, kalotaszegi, szászcsávási, szlovák hallgatók és tánczenék mellett a feldolgozott egyéb témákra és a várva várt saját dalokra fókuszálva is azt mondhatjuk, a Csík töretlenül az egyik legfelemelőbb popzenekar immár hosszú évek óta a hazai piacon. Ez az új lemez is világokon, hangulatokon és korokon ível át, az emberi élet sokszínűsége rajzolódik ki belőle: boldog pillanatok és fájdalmak, nagyszerű együttlétek éppúgy, mint magányos befelé fordulások.

A Csík egyik nagy erénye szélesvásznú tablók megfestése, de úgy, hogy sosem válik melodramatikussá, sem pedig kényelmetlenül grandiózussá, valahogyan mindig megmarad az emberi lépték. Talán ezért is tudott ez a zenekar széles rétegeket megszólaltatni és jó értelemben vett popzenekarrá válni, mert bárki képes magára ismerni a dalokban, majd azokban eloldódni és meglógni pár percre a napi zűrökből. Nincs még egy zenekar, aki ilyen szinten be tudta volna hozni a köztudatba a népzenei ízeket, teljesen természetesen kezelni különböző, vagy annak tűnő világok egymásba fonásait.”

Miközben a zenekar stílusteremtővé vált, azt is rendre bebizonyítja: a népzene azoknak a városi fiataloknak a szívét is összeszoríthatja, akik legfeljebb könyvekből ismerik a paraszti kultúrát, hiszen az ő népzenéjük már a popkultúra volt. Találkozzunk november 26-án a Kölcsey Központ Nagytermében egy újabb fantasztikus hangulatú Csík koncerten!

Az új album számainak címei:

1.    A faluban…Szászcsávási tánczene (Kunos Tamás)
2.    Csak egy dallam (Szabó Attila)
3.    Erzsébeti szvit…Kalotaszegről
a.    Eleredt a könnyem… (Szabó Attila)
b.   How mountain girls can love (Ruby Rakes – Carter Stanley)
4.    Mesél az erdő (Földes László – Póka Egon – Tátrai Tibor – Szabó Attila)
5.    Oláhos, ahogy nekem tetszik (Makó Péter)
6.    Hallgató és szlovák forduló (Barcza Zsolt)
7.    Születtem, érkeztem… (Szabó Attila)
8.    Zár az égbolt (Kispál András – Lovasi András – Tóth Zoltán – Szabó Attila)
9.    Ember, fa 8Csík János – Porteleki László – Ratkó József)
10.  Adagio Swingissimo (Lakatos Róbert – Csík János)
11.  Múltidéző (Majorosi Marianna)
12.  Köszöntő (Barcza Zsolt – Majorosi Marianna)
Ráadás: Egyszer (Presser Gábor)


A Csík zenekar tagjai:

Barcza Zsolt – cimbalom, harmonika
Bartók József – nagybőgő
Csík János – hegedű, ének
Kunos Tamás – Brácsa, brácsatambura, dob, ének
Majorosi Marianna – ének
Makó Péter – tárogató, szaxofon, klarinét, citera, ének
Szabó Attila – hegedű, gitár, ukulele, ének

Belépőjegy: 3.600 Ft, 2.900 Ft

2014. november 26, Szerda (19:00)
Kölcsey Központ, Nagyterem


Képtár

  • Amit a szívedbe rejtesz, az a Csík! kép 37993
 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek