Anathema: jubileumi koncert a Barba Negrában

2015/03/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Az idén 25 éves brit progresszív rockzenekar április 8-án a budapesti Barba Negra Music Clubban nyitja Resonance című turnéját, amelyen minden korábbi korszakát megidézi, méghozzá egykori tagok vendégszereplésével.

Anathema: jubileumi koncert a Barba Negrában

Az elmúlt negyedszázadban az Anathema fordulatos karriert futott be és hűséges rajongótábort tudhat maga mögött szerte a világon, Magyarországon is: a csapat 2010-ben és 2012-ben is játszott Budapesten."A jubileumi turnéval az Anathema teljes történetét ünnepeljük, régi barátaink is csatlakoznak hozzánk" - idézte a frontember Danny Cavanagh-et a turnéről a szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye.

A koncertsorozatot először csak néhány nagy-britanniai helyszínre, illetve áprilisra a hollandiai tilburgi Roadburn fesztiválra hirdették meg, majd januárban egymás után jelentették be a párizsi és a németországi helyszíneket is. A turné egy közép-európai kanyarral bővült kilenc állomásosra, és Budapesten indul április 8-án a Barba Negrában.

Az Anathema zenei világa komoly változáson ment át az évek alatt: John Douglas és a Cavanagh fivérek az 1990-es megalakuláskor komor doom metal zenekarként, Pagan Angel néven kezdték, később albumról albumra változva, fejlődve jutottak el ahhoz az atmoszférikus, érzékeny és érzelemgazdag zenéhez, ami ma jellemzi őket, és amely szinte alig emlékeztet a korai évek munkásságára.

A Resonance turné a jelentől visszafelé haladva veszi sorra az Anathema nagy korszakait és lemezeit. A műsor az elmúlt évek átszellemült, progresszív rockzenéjével kezd, majd következik a 1998-as Alternative 4 és az 1996-os Eternity lemez gothic rock slágerei, végül a korai évek, így az 1995-ös The Silent Enigma és az 1993-as debütalbum, a Serenades is előkerül.

Nemcsak a régi dalok, hanem az egykori felállás is feltűnik: a korai dalok esetében az egykori alapító énekes, Darren White és Duncan Patterson basszusgitáros is csatlakozik az Anathemához. A csapat jelenlegi felállásában a három Cavanagh (Vincent - vokál, gitár; Danny - gitár, vokál; Jamie - basszusgitár) mellett a Douglas testvérek (John - billentyűs hangszerek, dob; Lee - vokál), valamint Daniel Cardoso (dob, billentyűk) szerepel.

 


 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek