Anti-Flag, a Skindred, LessThan Jake - a névsorolvasás folytatódik

2015. február 20.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A sajtótájékoztatón, tudjátok, ahol a HS7 bejelentette, még se hírük, se hamvuk nem volt, most azonban hirtelen három nemzetközi sztár is bejelentkezett a Budapest Park idei programfolyamába. Július 19-e erős napnak ígérkezik: jön az Anti-Flag, a Skindred és a Less Than Jake.

Anti-Flag, a Skindred, LessThan Jake - a névsorolvasás folytatódik

Nehezen lehet más zenekarokhoz hasonlítani az ultra provokatív megnyilvánulásaikról híres Anti-Flaget. Az amerikai punk rock banda a tavalyi Szigeten adott koncertjük után ismét Magyarországra látogat, hogy a Parkban szabadítson fel minket a létező és nem létező elnyomás alól. A háborúellenes, erős társadalomkritikát megfogalmazó dalaikról híres zenekar bár 1993 óta színesíti a punk rock zenei palettát, de az áttörést, mellyel sikerült kikerülniük az underground punk zenekarok világából az Underground Network című albumukkal érték el. Nevük az évek során olyan társadalmi mozgalmakkal fonódott össze, mint a Greenpeace, a PETA vagy éppen az Amnesty International. Eddig 9 stúdiólemezük jelent meg, ezek közül a legismertebb a The Bright Lights of America, mely megjelenésekor nagy port kavart a kritikusok körében. Legújabb lemezük az American Spring várhatóan májusban kerül a boltok polcaira és már most biztosak lehetünk abban, hogy nem fogják cserbenhagyni sem az underground punk klasszikusokat kedvelő, sem pedig a mainstreamebb punk vonalat képviselő rajongóikat.

 

 

Az 1998-ban Newportban megalakult Skindredet sem kell sokaknak bemutatni. Zenéjüket tekintve rengeteg stílusból áll össze egyedi hangzásviláguk, a heavy metaltól kezdve a reggae-n keresztül a drum and bass alapokig minden megtalálható dalaikban. A zenekar eddig 5 albumot adott ki, ebből a legutóbbi a Kill The Power 2014-ben jelent meg és a mai napig nagy népszerűségnek örvend. De a Skindredet hallgatni élőben az igazi élmény és most ezt is megtehetjük július 19-én.

 

 

Egy középiskolai zenekarból nőtte ki magát a Less Than Jake amerikai ska-punk zenekar, akik ebben a felállásban 1992 óta zenélnek együtt. A 2013-ban megjelent 8. stúdióalbumukkal, mely a See The Light címet kapta, visszanyúltak egészen a punk gyökeréig, már a album megjelenése előtt kiadott Do The Math című dalnál is érezhető volt, hogy megérte 5 évet várni a 2008-ban kiadott GNA FLA lemez után. Az állítólag a dobos, Vinnie Fiorello kutyájáról elnevezett zenekar még sosem járt Magyarországon ezelőtt, és most hatalmas show-val készülnek.

 


 

 

Szólj hozzá!


Schwartz Dávid a mantrák hálójába került

Schwartz Dávid a mantrák hálójába került

Le is írta nekünk – meg nektek is –, hogy miért és mégis hogyan :)
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hogyan szerettessük meg a zongorát a Spotify-generációval? Például a Walking Dead zeneszerzőjével!

Chad Lawson a klasszikus zongorázást keresztezi a legújabb technikai vívmányokkal, az elektronikus zene eszközeivel, így hoz létre egészen különleges hangzást és stílusötvözetet. Az A38 Hajón hallgathatjuk meg a végeredményt október 11-én, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

Moszkva első magánkézben levő balett-társulata az Erkelben vendégeskedik

2018. november 3-án és 4-én az Erkel Színházban lép fel a Moszkvai Balett társulata, műsorukon a DON QUIJOTE és a CSIPKERÓZSIKA szerepel.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek