Az első adventi hétvége programjai az óbudai Fő téren

2018/11/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Idén is ünnepi díszbe öltözik az óbudai Fő tér és Szentlélek tér, ahol az Advent Óbudán 2018 nagyszabású rendezvénysorozat karácsonyi programjai zenei fellépők sorát, gyermekprogramokat, kézműves vásárt, ízletes falatokat kínálnak a látogatóknak november 30-tól.

A Hello Wood építészekből álló alkotói csapata idén is felállítja az akácfarönkökből készült, 16 méteres, 40 tonnás, hangulatos fényjátékkal megvilágított Adományfát.

Az Advent Óbudán karácsonyi rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitójára november 30-án 18.00 órai kezdettel kerül sor, ahol az adventi fények felkapcsolása után hivatalosan is átadják a korcsolyapályát (ingyenes!) a közönségnek. Ezt követően Pavuk Patrícia többszörös magyar műkorcsolyázó bajnok és tanítványai tartanak bemutatót a jégen, hogy meghozzák a kedvet a sportoláshoz.

Az első hétvége programja:

Péntek

19.00 Dresch Vonós Quartet
20.00 Fényfestmények

Szombat

18.00 Eastwing Group
20.00 Balogh Kálmán és Gipsy Cimbalom Band

Vasárnap

15.00 Csintekerintő – Bognár Szilvia és zenekara
17.00 Kincső Néptáncegyüttes
18.00 Muzsikás Együttes

Az első adventi gyertya meggyújtása

Óbudán már hagyomány, hogy az adventi gyertyagyújtáskor a közönség (is) énekel. Kottát is osztanak az egybegyűlteknek, de azért beillesztjük a dalt ide is:

December 2-án, vasárnap 16.00–18.00 óra között (majd december 8-án, szombaton ugyanebben az idősávban) a Szindbád rendezvényteremben (Fő tér 2.) Tóth Gabival lehet majd találkozni, aki a 2018-as adventi adománygyűjtés nagykövete: ebben az évben a kerületben működő, Balázs Lajos Óbudai Civil Díjjal kitűntetett Elveszett Állatok Alapítványt lehet segíteni. 

Fotó: adventobudan.hu

 

 

karácsony, advent, Advent Óbudán 2018

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek