Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen

2013/10/24  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

A nemzetközi elektronikus tánczenei színtér legizgalmasabb előadói lépnek fel az Electronic Beats nemzetközi zenei fesztiválsorozat budapesti koncertjein: október 25-én a Millenáris Teátrum színpadán élő műsorral jelentkezik az idén a világ slágerlistáira is feljutó új brit popüdvöske, Charli XCX, a house műfaj egyik legátütőbb tavalyi lemezét jegyző spanyol John Talabot és a zenéjében a dzsesszes és rockos elemekhez is bátran és szellemesen nyúló Nozé nevű francia páros is.

Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen

A pályafutását warehouse rave bulikban kezdő, a London melletti Stevenage nevű városkából származó Charli XCX énekes-dalszerző 2013-ban egyik napról a másikra vált Nagy-Britannia egyik legígéretesebb popelőadójává. A szintipop, a dark wave és az elektronika jegyeit magán viselő True Romance című első albumát, amely az Asylum Records és az Atlantic Records gondozásában áprilisban jelent meg, egyöntetű kritikai elismerés övezte. A svéd Icona Pop duónak írt I Love It című popslágernek is köszönhetően az énekes-dalszerző 21 éves korára mások mellett a Coldplay-jel is turnézott már.

A Fuse nevű amerikai zenecsatorna által idén márciusban a világ jelenlegi harminc legizgalmasabb előadója közé is beválasztott énekesnő - polgári nevén Charlotte Emma Aitchison - az MTI-nek elmondta: pénteki budapesti élő koncertjére új, kizárólag nőkből álló gitárszekcióval készül, az előadás fekete-fehér látványvilága pedig Robert Palmer Addicted to Love című legendás, "divatmodelles" videoklipjét idézi majd, vegyítve a várhatóan 2014 márciusra elkészülő második nagylemez színvilágára jellemző vörös díszlettel.

A régióban első ízben Magyarországon színpadra lépő énekesnő hozzávetőleg egy órát fog játszani, a tervezett mintegy 10-12 dal között a debütáló album számai mellett felcsendül majd a "a True Romance-nál csajosabb, valamint a több élő hangszer, teltebb basszushangzás, illetve több gitár és hangsúlyosabb dobjáték" irányába tolódó második lemez Superlove című száma is, amelyhez nemrégiben videoklip is készült.

A brit énekesnő mellett a pénteki rendezvényen játszik John Talabot spanyol house virtuóz is, akit ugyancsak először láthat élőben a magyar közönség. A barcelonai zenészre 2010-ben Sunshine cimű szerzeménye révén figyelt fel a klubélet, 2012-ben debütáló fIN cimű albuma okán pedig mára a Four Tettel és a Caribouval emlegetik egy lapon - olvasható a fesztivál szervezőinek MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Magyarországon korábban is megfordult Nozé nevű francia duó, Nicolas Sfintescu (aka DJ Freak) és színpadi partnere, Ezechiel Pailhes "Emir Kusturica szellemiségének nyugati válaszát", egy balkáni cirkusz hangulatát csempészik a Millenáris falai közé. A zenéjét egyebek mellett a dzsessz, a rock és a house ötvözésére építő páros először 2006-os Dance című lemezével hívta fel magára a figyelmet, Dring című lemeze 2011-ben jelent meg.

A chillwave iránt rajongóknak a Washed Out fellépése igazi csemegét jelenthet, az "álomszerű, éteri hangzásokat" szövő amerikai Ernest Greene-t 2011-es Within and Without és idén augusztusban kiadott Paracosm nevű anyagai helyezték fel a térképre.

Az Electronic Beats 2001-ben Németországból indult, célja, hogy közelebb vigye az embereket a zenéhez, a designhoz és a divathoz. A rendezvénysorozat az egész évet átfogja, 2013-ban még további három helyszínen, Zágrábban, Drezdában és Bécsben rendeznek fesztivált.

 


Képtár

  • Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen kép 20696
  • Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen kép 20697
  • Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen kép 20699
  • Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen kép 20702
 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek