Bál van az Operaházban: nyílt nap 23-án

2013/10/22  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

A sikeres tavalyi programsorozat után az Operaház ismét ingyenes családi programokkal készül a nemzeti ünnepre. A színház minden helyszínét, köztük a hétköznapokon zárt épületrészeket is birtokba vehetik a látogatók.

Bál van az Operaházban: nyílt nap 23-án

Az Andrássy úti dalszínház szerdán 10 órakor nyitja kapuit, majd délutánig koncertekkel, több helyszínen zajló játékos, interaktív gyermekprogramokkal, többek közt kézműves foglalkozással és hangszerbemutatóval, félóránként induló idegenvezetéssel várja a családokat.

A látogatás alatt ezúttal olyan terek is megtekinthetők, amelyek a napi operalátogató programnak nem részei, így október 23-án bejárható a színpad, a jelmeztár és a festőműterem is. Fél 2-től és 14 óra 45 perctől Könnyek napja címmel Starostina Kristina különleges, négyperces balett-koreográfiáját a Nagybüfében tekintheti meg a közönség az alkotó előadásában. A Vörös Szalonban három filmvetítés lesz, állatmesék balett-előadásban, míg a Székely Bertalan teremben - három időpontban - Krasznai Gáspár tart zenés operaismertetőt Verdi Don Carlos című művéről.

A programok ingyenesek, azonban jegyváltás szükséges (akár már kedden) a korlátozott befogadóképesség miatt. Az utolsó események 15 órakor indulnak.

Estére, 19 órára az Operaház Jókai utca 4. szám alatti kamaratermébe várják az érdeklődőket, ahol idén ismét színre kerül Andrássy-Neuenstein Frigyes és Andrássy Krisztina tavaly bemutatott Sír a téli éjszaka című műve. A szerzőpáros 1956 emlékére egyfelvonásos drámai daljátékot írt. Tóth János rendezésének főbb szerepeiben Cecília Lloyd, Nyári Zoltán, Sánta Jolán és Andrássy Frigyes lép színpadra. Az előadást Kovács János, a november 4-i, ismételt alkalommal pedig Köteles Géza vezényli.
Jegyár: 1500 forint.

Az október 23-i programsor részletes információiról az Operaház weboldalán olvashattok.

 


 

 

Szólj hozzá!


A horvát tengerparton született az ötlet – huszonöt év után jelent meg Zámbó Jimmy dalainak új albuma

A horvát tengerparton született az ötlet –...

Huszonöt évvel Zámbó Jimmy halála után különleges formában születnek újjá a legismertebb dalai. A Mediterrán melódiák (Jimmy újragondolva)...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...
Új koncertek