Begipszelték a kezüket a Beatünnep előtt

2014. december 15.  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Megörökítette kézlenyomatát és aláírását az 50 éves Illés-zenekar három tagja, Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs hétfőn Budapesten egy belvárosi étteremben. A gipsznyomatok a Magyar Rockcsillagok Falára fognak kerülni a Rockmúzeumban.

Begipszelték a kezüket a Beatünnep előtt

"A mostani vidéki bejátszó koncerteken, majd december 27-én és 28-án a Sportarénában Beatünnep lesz, nem Illés-koncert. Ötven évvel ezelőtt jött létre az a zenekar, amely megteremtette a magyar nyelvű rockzenét. A dalokat ünnepeljük, nem magunkat" - fogalmazott Bródy János.

Szombaton Veszprémben 4500 néző volt a Beatünnep-koncerten, valamennyi jegyet eladták a december 19-i győri, valamint a 21-i debreceni koncertre. Teltházas a 28-i est is a Budapest Sportarénában, egy nappal korábban a főpróba nyilvános lesz. A koncerteken 36 Illés-dal hangzik el, ezek felében lesznek színpadon a Szörényi testvérek és Bródy János

Szörényi Levente felidézte, hogy az Illés később megszilárduló felállása 1965 januárjában állt össze először és abban az évben nyáron kezdték írni közösen az első magyar nyelvű számokat a nógrádverőcei KISZ-táborban, ahol négy hónapon át minden este játszott a zenekar.

Bródy János azt is elmondta: jót tesz az egész csapatnak, hogy néhányszor közönség előtt tudják bejátszani a dalokat a Sportaréna előtt. Kitért arra, hogy a Beatünnep-koncerten fellép és két-két Illés-dalt ad elő Vastag Csaba és Vastag Tamás, Szabó Ádám, Feke Pál, valamint a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), a Subscribe, az Anna and the Barbies, az Intim Torna Illegál, valamint az Ivan & the Parazol. Közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével.

 "Amikor mi is színpadon leszünk, akkor mellettünk Szörényi Örs fog dobolni, Sebestyén Áron játszik a billentyűs hangszereken és azok a zenészek fognak minket még kiegészíteni, akik a Tied a világ című, Illés-dalokra épülő zenés darabban is játszanak a Játékszínben" - fejtette ki Bródy János.

A Beatünnep a rendkívüli érdeklődésre tekintettel várhatóan 2015-ben is folytatódik, a produkció bizonyos részét előadják néhány további helyszínen. Idén az Illés után 1974-ben, a szintén a Szörényi testvérek és Bródy János részvételével létrejött Fonográf 40 éves, várhatóan jövőre néhány Fonográf-koncert is lehet.

A Magyar Rockcsillagok Fala a Hemingway Alapítvány gondozásában 1991-ben jött létre, eddig 67 ének- és zeneművész, valamint együttes örökítette meg kézlenyomatát és aláírását az utókor számára. A gyűjtemény 2014-től kapott helyet a Rockmúzeumban.


Az Illés együttes őse 1957-ben alakult, klasszikus korszakát 1965-től 1973-ig élte Illés Lajossal (billentyűs hangszerek, zeneszerzés), Szörényi Leventével (ének, gitár, zeneszerzés), Bródy Jánossal (gitár, szövegek), Szörényi Szabolccsal (basszusgitár) és Pásztory Zoltánnal (dobok). Ekkor az Illés a Metro és az Omega mellett az ország legnépszerűbb zenekara volt. Az Illés 1981-ben újra fellépett, 1990-ben emlékezetes koncertet adott a Népstadionban, hat évvel később a Budapest Sportcsarnokban, 2001-ben - szintén a Népstadionban - a Metróval és az Omegával. Az utolsó fellépések 2005 augusztusában voltak, már Pásztory Zoltán halála után Csíkszeredában, valamint a Sziget fesztivál nulladik napján. Illés Lajos alapító 2007-ben hunyt el.

Fotó: Illyés Tibor (MTI)

 


 

 

Szólj hozzá!


A punk visszatér Óbudára: ETA és Kretens közös buli az OMK-ban

A punk visszatér Óbudára: ETA és Kretens közös...

A nyolcvanas évek elején alakult, ma is létező két legendás punkbanda, az ETA és a Kretens ad közös koncertet november 24-én az Óbudai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Andrea Bocelli állandó karmesterével Budapestre érkezik az IL VOLO!

A klasszikus és pop-zene határait feszegető, világszerte népszerű három fiatal olasz énekes alkotta trió koncertjét végre a hazai közönség is élőben élvezheti: az együttes 2018. december 10-én a Papp László Sportarénában lép fel.

Vissza a suttyórockhoz: itt a Quimby dobosának legújabb albuma!

A Nemzet Metronómja, ifj. Gerdesits Ferenc dobos, azaz Faszi anyazenekarának a Quimby tekinthető, de saját zenekara, a Marlboro Man is immáron a 26. születésnapját ünnepli idén, amit egy új albummal ünnepelnek meg.

István, a király 35 – Szörényi Levente és Bródy János újra a színpadon!

Szinte hihetetlen, hogy az István a király rockopera idén ünnepli 35 éves évfordulóját... Az elmúlt 35 évben számos legendás feldolgozást láthattunk már. A jubileumi előadáson a rockopera koncertverzióban lesz látható a Papp László Budapest Sportarénában december 17-én.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek