Beindult a nyüzsgés: új lemez és európai turnédátumok a Papa Roachtól!

2017/05/31  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Az együttes a ‘93-as megalakulása óta ontja magából a meglepően nyílt, őszinte dalszövegű, néhol rap-rock-ba nyúló rockalbumokat, és turnézik szinte megállás nélkül. Új lemezük nemrég jelent meg: május 19-én adták ki kilencedik stúdióalbumukat Crooked Teeth címmel.

Beindult a nyüzsgés: új lemez és európai turnédátumok a Papa Roachtól!

A lemezről előzetesen több dalt is “kiszivárogtatott” a banda, nem egyhez klip is készült. Az albumra mindössze 2 évet kellett várni, a 2015-ös F.E.A.R. után rengeteget koncerteztek, így magát a lemezt igen rövid idő alatt sikerült összerakni.

Az album első single-je a címadó Crooked Teeth lett. A dal február elején jött ki, klippel együtt:

A Help című dal lett az album második single-je, szintén februártól volt hallható a nagyközönség számára, és óriási sikert aratott. A rajongók nagyon pozitív visszajelzéseket adtak, és áprilisban a Billboard Mainstream Rock Songs listáján első helyet ért el.

Az együttes ezzel az albummal kicsit visszanyúl a kezdeti stílusához. A címadó dal például kimondottan az első albumokon hallható számok hangulatát hozza vissza, sőt, néhol egy kis rap-rock fűszerezést is kaptak a dalok. A banda mindig meg tud újulni, sokszor vegyít még sosem használt elemeket a dalaihoz, néhol poposabb, néhol elektronikusabb hangzást elérve, de mégis megőrizve saját stílusát. A Crooked Teeth számomra többszöri hallgatás után is ugyanúgy 10/10, mint amikor először pörgettem végig. Lendületes, őszinte, dallamos, Papa Roach-os.

Az albumot népszerűsítő turné keretein belül Európába is ellátogatnak majd, de a helyszínek között egyelőre nem szerepel Magyarország. Reménykedjünk benne, hogy ide is ellátogatnak hamarosan, hiszen az együttes már többször járt Magyarországon, és mindig úgy nyilatkoznak, hogy alig várják, hogy újra zenéhessenek a magyar közönségnek!


 

 

Szólj hozzá!


Pressert még mindig jó olvasni

Pressert még mindig jó olvasni

„Azt mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem meg. Mert ez a könyv nem a második, hanem az első könyv második...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Hangol már a zenekar – Lovasi András új formációval járja be az országot

A zenekar a "Lovasi András és barátai nevet" viseli, s a zenész a Grand Hotel Halmahera címmel, ősszel megjelent új nagylemezét turnéztatja meg.

Csak egyetlen napon látható világszerte a Gorillaz koncertfilmje

A Song Machine Live From Kong címmel érkező, több mint két és fél órás koncertfilmet Magyarországon csak a Cinema MOM és a Pólus Mozi vetíti.
Új koncertek