ByeAlex elfoglalja a BOK Csarnokot a Sleppjével

2019/06/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A 2020. január 11 – ez a nap mérföldkő lesz Márta Alex és zenekara életében, mert ugyan felléptek már az összes fesztivál nagyszínpadán és minden város klubjában, de ez lesz az első önálló, több ezer fős sportcsarnokos koncertjük.

ByeAlex elfoglalja a Bok Csarnokot a Sleppjével
ByeAlex elfoglalja a Bok Csarnokot a Sleppjével

Az elmúlt hat évben hatalmas utat járt be kezdve azzal, hogy képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Kedvesem című dalával. Ezek után olyan rádiós slágerekkel erősítette népszerűségét, mint a Hé Budapest, a Nehéz vagyok és a Még Mindig. Olyan ismert előadókkal készített közös dalokat, mint Lotfi Begi (Bababo), Lábas Viki (Menned kéne), Pixa (Részeg) és persze a hatalmas port kavaró U,u,u Majkával.

Dalokat is írt, mint például a Fekete vagy az Az én rózsám, de ugyanakkor megmutatta már egy teljesen másik oldalát Korskorskors-szal. Ebben az évben megjelent dalai, az Anya és az Apátok is jól teljesítenek a videómegosztón. Zenei karrierje mellett zsűrizik is, ezen felül produceri munkájával is támogatja a tehetségkutatóban felbukkanó előadókat.

Úgy tűnik, csak egy dolog hiányzott eddig a teljes palettához: egy igazi nagykoncert. Nagyjából egy fél évük lesz felkészülni rá, kell is, mert igazi show-t ígér a csapat – új környezetben új műsorral jelentkeznek, s úgy, ahogyan még nem láttuk őket. Az ismert slágerek mellett vadonatúj dalok is felcsendülnek majd, és az ígéretek szerint meglepetésekből sem lesz hiány.

ByeAlex, Bok Csarnok

 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek