Carbonfools, Tolvai Reni, Caramel: koncertek az újpesti karácsonyi vásárban

2019/11/23  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

November 29. és december 23. között, 4 hétvégén át tart a koncertekkel tarkított Karácsonyi Vásár Újpesten a Szent István téren, ahol egy ideiglenes jégpályával is készülnek a szervezők. A programok természetesen ingyenesen látogathatók.

Újpesti Karácsonyi Vásár

Újpesten nagy hagyománya van a karácsonyi vásárnak, ami egy picit többről szól, mint a szokásos ünnepi világítás beindításáról vagy a forralt bor-bejgli páros helybeni elfogyasztásáról. Az ünnepi készülödésben kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínálnak szórakoztató programokat, a megszokott kirakodóvásár mellett.

A hétvégi időszakokban gyermekeknek szóló kézműves foglalkozások, koncertek, játékos meseváros, lefekvés előtt pedig kora esti meseolvasással egybekötött diavetítés a program. Míg a felnőtteket többek közt olyan népszerű előadók szórakoztatják majd, mint Ferenczi György és a Rackajam, Szekeres Adrien, Tolvai Reni, a The Carbonfools, Gáspár Laci, Caramel, Janicsák Veca, Oláh Gergő és a Romasoul, Vastag Csaba, a Fourtissimo, Kállay-Saunders András és a Middletonz.

 

Újpest, Karácsonyi Vásár, koncert, 2019, Ferenczi György és a Rackajam, Szekeres Adrien, Tolvai Reni, The Carbonfools, Gáspár Laci, Caramel, Janicsák Veca, Oláh Gergő és a Romasoul, Kaláka, Vastag Csaba, Fourtissimo, Kállay-Saunders András és a Middletonz

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek