Dolhai Attila visszatért a rockzenéhez

2023/02/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az énekes – operettszínházi munkái mellett – pár éve ismét gitárt ragadott, hogy megismertesse a közönséggel másik nagy szenvedélyét, a rockot. A pandémia alatt írt dalokból 2020-ban megszületett nyolcadik önálló albuma, a Genezis, amely csaknem teljes egészében elhangzik majd az április 16-i, muzikumos bulin.

 Dolhai Attila visszatért a rockzenéhez

Az énekes-dalszerző már a főiskola évei alatt a rock felé fordult, barátaival zenekart is alapított Zsámbéki zúzók néven. 1999-ben robbant be a köztudatba, amikor elénekelte a Karthago klasszikusát, az Apáink útjánt a Kifutó című tehetségkutatóban, ám végül mégsem a zenei karriert választotta.

Aztán a Budapesti Operettszínház vezető színészeként vált ismertté, és az elmúlt 20 évben olyan előadások főszerepeiben láthatták őt a nézők, mint a Mozart!, a Rómeó és Júlia vagy épp a Csárdáskirálynő. Munkásságát többek között EMeRTon-díjjal és Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2022-ben pedig Érdemes művész címmel tüntették ki. Miközben büszke operettszínházi sikereire, időről időre visszatér a dalszerzéshez, 2006 óta jelentkezik rendszeresen önálló albumokkal. 2008-ban Az Egy szerelem története a MAHASZ Top 100-as listájának 10. helyéig jutott.

Nyolcadik lemeze, a Genezis létrehozásában új zenésztársak segítették, Derzsi Zsolt gitáron, Köpöncei Dániel basszusgitáron, Nagy Zsolt LISZI a billentyűknél, Brandenburg Máté pedig a dobok mögül felel a hangzásért, illetve az áprilisi koncert sikeréért, aki alkotótársként és hangmérnökként is közreműködött a lemez elkészítésében.

 

Dolhai Attila, Muzikum

 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek