Dupla klubkoncerttel búcsúzik a Subscribe

2015/02/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Több mint 15 év közös zenélés után feloszlik az ország egyik legnépszerűbb metal-hardcore zenekara, a Subscribe. A nyár végéig azonban együtt marad még a csapat, és igyekeznek megörvendeztetni a közönséget még néhány koncerttel, Budapesten például dupla bulival az A38 Hajón.

Dupla klubkoncerttel búcsúzik a Subscribe

A Subscribe a hivatalos facebook oldalán jelentette be, hogy határozatlan időre felfüggeszti a működését.

"Nagyon nehéz döntést kellett meghoznunk: 15 év folyamatos zenélés után úgy döntöttünk, hogy a kezdetek óta változatlan felállású Subscribe a nyár végén határozatlan időre felfüggeszti működését. Egyelőre annyit tudunk, hogy mindannyian szeretnénk továbbra is zenélni és új dolgokat kipróbálni, azt azonban, hogy milyen formában, még nem tudjuk" – áll a hivatalos közleményben.

Sanity Has Left the Building című bemutatkozó albumuk rögtön megjelent a Benelux államokban és Németországban is. Külföldi fellépéseik során olyan zenekarok társaságában léphettek fel, mint a Deftones, az Iggy and the Stooges, a Korn vagy a Clawfinger. Stuck Progress to Moon lemezüket a szakma is elismerte azzal, hogy modern rock kategóriában Fonogram-díjat nyertek. A tavalyi This Moment Will Soon Be Gone lemezről Csongor Bálint korábban úgy nyilatkozott, hogy zeneileg az előzőeknél sokkal egységesebb és változatosabb, ahol a dalszövegek egy részét a személyes élettapasztalatai ihlették.


 

Az A38 Hajóra, február 27-re meghirdették az utolsó budapesti klub bulijukat, amire pillanatok alatt elfogytak a jegyek, így egy plusz napot is beiktatott a zenekar március 1-jére. Elővételes jegy kapható 1900 forintért a hajón és annak honlapján, a helyszíni jegy a fellépés napján 2400 forintba kerül.

Fotó: Rosta Márk


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek