Dupla koncerttel ünnepel a Csík Zenekar

2018/08/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Folyamatosan koncertezik, ősszel felvidéki turnéra megy, decemberben pedig dupla budapesti fellépéssel ünnepel az idén 30 éves Csík Zenekar.

Dupla koncerttel ünnepel a Csík Zenekar

 Az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal vegyítő, Kossuth-díjas Csík Zenekar 1993-ban készítette el erdélyi és magyar népzenét tartalmazó első lemezét Boldog szomorú dal címmel, a legutóbbi stúdióalbum, az Amit szívedbe rejtesz 2014-ben jelent meg.

"Minden este egy közös ünneplés. Sok koncertünk van, az augusztusunk is nagyon zajos, és igyekszünk úgy szerkeszteni a műsorunkat, hogy a közönség mindig hallhasson régebbi, újabb számokat is tőlünk, meg a legnagyobb sikereinket is" – nyilatkozta Csík János, a zenekar vezetője, hegedűse, énekese.

Majorosi Marianna énekesnő úgy fogalmazott, hogy élvezettel csinálják az együtt zenélést és mindannyiuk számára nagyon sokat adott az elmúlt három évtized, a közönség szeretete.

Az együttes szeptember első napjaiban Erdélyben játszik, októbertől a Felvidéken turnézik, december 28-29-én pedig dupla születésnapi estje lesz a Budapest Kongresszusi Központban, ahová vendégeket is hívtak:

Fitos Dezső Társulat
Grecsó Krisztián
Kiss Tibor (12.29.)
Lovasi András (12.28.)
Pál István „Szalonna”
Presser Gábor
Tölcséres Banda
  

Csík Zenekar, jubileum

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek