Egykori válogatott vízilabdások zenélnek a kiddo zenekarban

2015/05/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A kiddo zenekar tagjaik között akad egykori utánpótlás válogatott vízilabdázó, kliprendező és jazzszaxofonos is. Az együttes nemrég készített egy rendhagyó videoklipet második, kiddo2 EP-jükön szereplő számukhoz, a „Nem hiszem”-hez.

Egykori válogatott vízilabdások zenélnek a kiddo zenekarban

A két alapító tag, Persely Tamás és Rátkai Márton életében rengeteg párhuzam található: mindketten hosszú ideig vízilabdáztak, s versenyszerűen űzték ezt a sportot, jelenleg pedig civil foglalkozásukat tekintve a reklámszakmában találták meg számításaikat.

Édesapám válogatott vízilabdázó volt, a mai napig edzősködik, így valahol egyértelmű volt, hogy én is ezt a sportot fogom majd választani – árulta el a zenekar frontembere. – Tizennégy éves voltam, amikor felköltöztünk Budapestre, ekkor kerültem a BVSC-hez, ahol az utánpótlás éveimet töltöttem, és utánpótlás válogatott is voltam. Innen aztán egyenes út vezetett később a Fradihoz, majd mielőtt befejeztem volna a pályafutásomat, két évet még Hollandiában töltöttem. Többek között 2004-ben Ifi EB ezüstöt szereztem, illetve 2007-ben Bangkokban Universiade bronzzal is jutalmaztak a sportolói időszak alatt.

Tomi már ekkor is aktívan foglalkozott zenéléssel, a kiddo dalok nagy része ebből az időszakból származik. Hollandia után jött a döntés, hogy ő főként ezzel szeretne foglalkozni, mivel ebben tud a leginkább kiteljesedni. Rátkai Márton billentyűssel tulajdonképpen egymás mellett nőttek fel, s olyan mostani válogatott sportolókkal játszottak együtt, mint Nagy Viktor vagy Hárai Balázs. Civilben jelenleg mindketten a reklámszakmában dolgoznak: Tomi reklámszövegíróként, Marci pedig social media team leader.

A zenekar a kiddo2 kislemezen található Nem hiszem című dalukhoz forgatott egy letisztult, ugyanakkor felkavaró látványvilágú klipet, melyet a basszusgitáros, Kőrösi Gergely „Köge” rendezett, aki több nagyobb bandával dolgozott már együtt (Turbo, The Carbonfools, Junkies stb.), s itt art directorként is funkcionál.

A Nem hiszem a korszakváltáshoz hűen a továbblépés témájával foglalkozik, amit egy szakítás példáján keresztül mutat be – árulta el Tomi. – Ezt szerettük volna letisztult, és mindenki számára egyértelmű formában megmutatni. Így jutottunk el a visszafelé síró lány klipötlethez. A célunk az volt, hogy a folyamatosan építkező szám végére mind képileg, mind zeneileg megérkezzünk ahhoz a feloldozáshoz, amit a továbblépés adhat.


A sub pop banda negyedik tagja, Magda Zsolt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzszaxofon szakos hallgatója, így a dob mellett ezt a hangszert is kiválóan használja. Az együttes sikerességét egyébként az is jelzi, hogy Hozzátok el! című daluk - melynek klipjében Janicsák Veca, illetve a Junkies frontembere, Szekeres András is feltűnik - az Index által indított A Szám 2015-ös versenyében a legjobbak közé került be.

A kiddo legközelebb május 27-én az A38 Hajó Tetőteraszán lép fel.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek