Élő koncerten csendül fel Dario Argento kultfilmjének zenéje

2015/03/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Igazi kuriózummal, Dario Argento hetvenes évekbeli Sóhajok című kultfilmjével és a produkció filmzenéjének élő koncertjével hangolódhat rá a hétvégén az A38 hajón a közönség az április 10-én megnyíló 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválra.

Élő koncerten csendül fel Dario Argento kultfilmjének zenéje

Az olasz horrorfilmes, Dario Argento Sóhajok (Suspiria) című munkáját a horror alapművei közé sorolják, a film zenéjének szintén nagy rajongótábora van. A kísérőzenét annak idején a korszak egyik legfontosabb olasz poprock bandája, a Goblin játszotta fel, amelynek a brazil származású Claudio Simonetti volt a billentyűse és zeneszerzője.

A Simonetti által újjáalakított együttes két éve Londonban lépett fel néhányszor a Sóhajok filmvetítéssel egybekötött élő filmzenekoncertjén. A siker nyomán döntött úgy a zeneszerző, hogy folyatja a koncertezést, és ennek köszönhetően élvezheti az A38 hajó közönsége március 22-én, vasárnap 20 órától élőben a Sóhajok zenéjét, miközben Dario Argento filmje pereg a filmvásznon.



A műsorban előzenekarként a Trottel Stereodream Experience hallható.


A 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál április 10. és 18. között zajlik majd öt budapesti helyszínen: az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón. A filmmustrán idén mintegy ötven filmet láthatnak a nézők a kortárs nemzetközi filmkínálat legfrissebb alkotásai közül. Tavaly a versenyprogramban szereplő Viktoria című bolgár film, Maya Vitkova első rendezése kapta a filmfesztivál 8000 euróval járó Hullámtörők-díját.

 


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek