Ennio Morricone kapja a legjobb filmzenéért járó díjat

2013/10/28  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Ennio Morricone turnéja február elején indul Párizsban, majd Prága, Berlin, Zürich után a budapesti megálló 2014. február 15-én lesz a Papp László Sportarénában. De előtte, még decemberben lesz egy kötelező programja: részt kell vennie a Európai Filmakadémia decemberi díjátadó gáláján, ahol átveszi majd az idei év legjobb filmzenéjéért járó díjat.

Ennio Morricone kapja a legjobb filmzenéért járó díjat

Az ötszörös Oscar-jelölt és Oscar-életműdíjas Morricone a 2013 európai filmzeneszerzője díjat Giuseppe Tornetore Senki többet című romantikus drámájának zenéjéért kapja. Az Európai Filmakadémia (EFA) közleményében kiemelte a művész rendkívüli képességét, amellyel örökké képes a megújulásra, miközben hű marad a film rendezőjéhez és magához a filmhez, amelyhez a zenét komponálja. A testület "egyetemes zeneszerzőként" és "igazi mesterként" méltatta Morriconét.

A héttagú EFA-zsűri bejelentette, hogy az operatőri kategória díját Aszaf Szudrinak ítélték oda Rama Burstejn Lemale et ha'halal (Fill the Void) című drámájának fényképezéséért. Az izraeli alkotás egy fiatal zsidó nőről szól, akit belekényszerítenek egy idősebb özvegy férfival való házasságba. A legjobb vágó elismerését Cristiano Travaglioli kapja a filmakadémiától Paolo Sorrentino cannes-i versenyprogramban vetített A nagy szépség című filmjének vágásáért. Sarah Greenwood látványtervezőként érdemelte ki az Európai Filmdíjat az egykori orosz cári udvart megidéző munkájáért Joe Wright Anna Karenina című filmjében. Az év európai jelmeztervezőjének díját Paco Delgado veheti át Pablo Berger spanyol rendező fekete-fehér Hófehérke-meséjéhez készített jelmezeiért, a hangmérnöki díjat pedig Matz Muller és Erik Mischijew nyerte el, akik Ulrich Seidl A hit paradicsoma (Paradies: Glaube) című alkotásán dolgoztak.

A fődíjak - legjobb európai film, vígjáték, rendező, forgatókönyvíró, színésznő és színész kategóriák - jelöltjeit a sevillai Európai Filmfesztiválon hozzák nyilvánosságra november 9-én. Az EFA 2900 fős tagsága ezt követően szavazza meg a győzteseket, akik a 26. Európai Filmdíjak átadó ceremóniáján vehetik át az EFA-szobrocskát. A Haus der Berliner Festspiele ad otthont a díjátadónak december 7-én, szombaton, a ceremónia élőben megtekinthető lesz a www.europeanfilmawards.eu oldalon.

A februári budapesti koncertről itt írtunk.


 

 

Szólj hozzá!


A horvát tengerparton született az ötlet – huszonöt év után jelent meg Zámbó Jimmy dalainak új albuma

A horvát tengerparton született az ötlet –...

Huszonöt évvel Zámbó Jimmy halála után különleges formában születnek újjá a legismertebb dalai. A Mediterrán melódiák (Jimmy újragondolva)...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...
Új koncertek