Eurovízió: magyar karnagya lesz a mai elődöntőnek

2015/05/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Pejtsik Péter személyében magyar hangszerelője és karmestere van a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál keddi első elődöntőjén, valamint a szombati döntőben látható megnyitó ceremóniának.

Eurovízió: magyar karnagya lesz a mai elődöntőnek

A Stadthalléban az Eurovíziós Dalfesztivál showműsorában fellép a Radio-Symphonieorchester Wien, azaz a Bécsi Rádiószimfonikusok, valamint a Wiener Sängerknaben (Bécsi Fiúkórus), illetve a verseny nyertese, Conchita Wurst is - tájékoztatta Pejtsik Péter az MTI-t.

A 47 éves zenész, komponista beszámolt arról, hogy szintén hangszerelőként és karmesterként közreműködött Conchita Wurst most megjelent első stúdióalbumán. Pejtsik Péter ott volt vasárnap a bécsi Opera (Staatsoper) színpadán is, ahol az osztrák énekes a Wiener Philharmoniker kamaraegyüttesével, a Philharmonics-szal adta elő tavalyi győztes eurovíziós dalát, a Rise Like A Phoenixet rendhagyó, akusztikus változatban, amelynek hangszerelését ugyancsak a magyar zenész készítette.

Pejtsik Péter elsősorban a progresszív rock és a klasszikus zene határán egyensúlyozó, egy híján három évtizede létező After Crying zeneszerzőjeként, csellósaként és basszusgitárosaként ismert - a csapat május 21-én csütörtökön a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ad szimfonikus koncertet.

A zenész az utóbbi időben hazai színházi és filmes felkérések mellett gyakran komponál, illetve hangszerel nemzetközi megrendelésekre. Dolgozott már Peter Gabriel Real World Records-a, a BBC vagy a párizsi Eurodisney számára is.

 


 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek