Ez lesz a Magashegyi Underground legfontosabb és legnagyobb idei koncertje

2018/11/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

December 2-án a Budapest Kongresszusi Központban hallhatjuk először az új dalaikat, egy alaposan átgyúrt-áthangszerelt szimfonikus koncert keretein belül, ahol a Heureka Pop Orchestra kíséri majd a zenekart.

Ez lesz a Magashegyi Underground legfontosabb és legnagyobb idei koncertje

LAssan tíz éve volt, hogy a Magashegyi Underground nagy lépést tett a hazai könnyűzenei piacon a szimfonikus megszólalás meghonosításában, utánuk számtalan hazai előadó vette át a stílust – és követett is nagy sikerrel. Most még bátrabb elhatározásra jutottak: a költészet világát hozzák be a komolyzenével átitatott dalok közé.

A Magashegyi Underground legújabb műfajközi kalandjának gyümölcsei az egyik leghíresebb mai költő-írónő, Tóth Krisztina verseire komponált dalok. A decemberi nagyszabású előadáson a korábbi lemezeiken szereplő megzenésített verseket is előadják majd: olyan ritkán játszott dalok is elhangzanak, mint Závada Péter Szinopszisa vagy Parti Nagy Lajos Nyár, némafilmje – ezeket kizárólag a csapat szimfonikus koncertjein lehet hallani élőben. Emellett a régi közönségkedvenc Magashegyi-dalok, valamint a korábban nagy sikerrel játszott szimfonikus műsor kötelező darabjai is új hangszerelést kapnak Subicz Gábor jóvoltából.

A koncert felvezetéseként készítettek egy különleges videót is, a már-már magashegyi családtagnak számító Beck Zolival (30Y) közös, Látod című dalukra - egy Somló-hegyi kápolna falai között.

A kisfilm tökéletes ízelítőt ad a nagyszabású koncertből, hiszen egyrészt Beck Zoli is ott lesz majd a Budapest Kongresszusi Központban, másrészt a decemberi koncert új hangszereléseiben a kórus is hangsúlyos szerephez jut.

Az esemény a Magashegyi Underground legfontosabb és legnagyobb idei koncertje lesz, új műsorral, rendkívüli látvánnyal és számos vendéggel.

"Kezdjük együtt az ünnepeket!" – szól a zenekar invitálása a különleges koncertre.

 

Magashegyi Underground, szimfonik, Heureka Pop Orchestra, Beck Zoli, Kongresszusi Központ

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek