Fültől fülig kaszabolás - Chelsea Grin lemezbemutató koncert a Dürer Kertben!

2018/06/21  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Salt Lake City-ből származó deathcore csapat legújabb albuma Eternal Nightmare címmel július 13-án jelenik majd meg, mellyel idén ősszel turnéra indulnak. Hozzánk október 4-én látogatnak el, a koncertnek a Dürer Kert ad majd otthont.

Fültől fülig kaszabolás - Chelsea Grin lemezbemutató koncert a Dürer Kertben!

A zenekar 2007-ben alakult Utah államban. Először az Ahaziah néven próbáltak befutni, majd néhány tagcsere és egy névcsere után teljes gőzre kapcsoltak, és 2008-ban az iTunes-on keresztül meg is jelentették első, Chelsea Grin című Ep-jüket, melyet a Myspace közönsége remekül fogadott. Ezután csapódott hozzájuk a harmadik gitáros Dan Jones személyében, akinek segítségével elkészítették a Desolation of Eden című első albumukat, melyet a 2011-es My Damnation követett.

2012-ben megjelent az Evolve című EP, mely után ismét tagcserék következtek. Pablo Viveros vette át Andrew Carlston-tól a dobverőket, majd a vele elkészült 2014-es Ashes to Ashes és 2016-os Self Inflicted albumok után a zenekar úgy döntött, megelégszenek egy gitárossal is, az eddigi három helyett. 2018-ban egy új énekes is csatlakozott hozzájuk, új albumukon már Tom Barbert hallhatjuk az alapítótag, Alex Koelher helyett.

A zenekart sokszor érte támadás a zenei stílusuk miatt, erről gitárosuk, Jake Harmond a következőt nyilatkozta egy interjúban: "Mindenki szereti az állkapcsát csattogtatni azzal kapcsolatban, hogy mennyire ciki egy deathcore bandában játszani, de őszintén ezeket soha még csak le sem szartuk."

Talán a zenekar neve sem véletlen, a Chelsea grin (vagy Chelsea smile) egy pengével meghosszabbított mosoly. A csapat tagjai a saját elmondásuk szerint minden koncertjükön szeretnének legalább akkora károkat okozni, mint egy sikátorban elkövetett fültől fülig kaszabolás. Hogy ez miként hangzik élőben az október 4-én a Dürer Kertben kiderül.

Chelsea Grin (US)
Oceano (US)
Kublai Khan (US)
Enterprise Earth (US)

Chelsea Grin, Dürer Kert, lemezbemutató, koncert, rockzene, Oceano, Kublai Khan, Enterprise Earth

 

 

Szólj hozzá!


A trauma mint szupererő

A trauma mint szupererő

A Florence + The Machine augusztus 13-án, csütörtökön 21.15-től lép fel a Sziget Nagyszínpadán. A brit zenekar negyedik alkalommal tér vissza a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció alapján budapesti lakásokba költöztet koncerteket, performanszokat, színházi előadásokat és beszélgetéseket. A szervezők nemcsak fellépőket, hanem olyan lakástulajdonosokat is keresnek, akik...

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...
Új koncertek