Harmincöt év után újra megjelent Phil Collins bemutatkozó szólólemeze

2016/02/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Harmincöt évvel első kiadása után újra megjelent Phil Collins bemutatkozó szólólemeze, a Face Value. A Genesis frontembereként és dobosaként is ismert előadó dupla CD-n, extrákkal elérhető anyaga a Warner/Atlantic kiadásában egy gyűjteményes sorozat első darabja.

Harmincöt év után újra megjelent Phil Collins bemutatkozó szólólemeze

A korábban hosszú éveken át magánéleti gondokkal, az alkohollal, depresszióval, valamint nyaki idegproblémákkal küszködő világhírű zenész a jelek szerint visszanyerte régi energikusságát és az újrakiadás-sorozat mellett friss albumot, valamint egy önéletrajzi könyvet is tervez a közeljövőre.

A 65. születésnapját nemrég betöltött brit Collins a progresszív rock egyik legfontosabb zenekara, a Genesis dobosaként vált ismertté a hetvenes évek elején, majd miután Peter Gabriel énekes kilépett, 1975-től ő lett a csapat hangja is. A Genesis 1980-tól fokozatosan könnyedebb, poposabb irányba indult, ami a szélesebb közönség köreiben is világhírűvé tette az együttest.

Phil Collins éppen a változások hajnalán, 1979-ben döntött úgy, hogy kipróbálja magát szólóban is, a bemutatkozó anyag, a Face Value 1981 februárjában jelent meg és utólag nézve mintegy megelőlegezte a Genesis áttörését, későbbi stadionzenekarrá fejlődését. A sokszínű anyagon vannak progresszív rockos szerzemények (ilyen például a Hand in Hand), akad szerelmes dal (a nyitószám In the Air Tonight), bluesos (The Roof Is Leaking), "egyszálzongorás" (You Know What I Mean), funkys (Behind the Lines), sőt jutott egy Beatles-feldolgozás is (Tomorrow Never Knows). Az anyagon olyan kiválóságok működtek közre, mint Eric Clapton, Daryl Stuermer, a Genesis turnégitárosa vagy L. Shankar indiai születésű amerikai hegedűs.

A Face Value óriási siker lett, vezette a brit és kanadai albumlistát, és napjainkra több mint 10 millió példány fogyott belőle világszerte. Öt kislemezdal jelent meg az anyagról, közülük a már említett In the Air Tonight lett a legnagyobb sláger: ihletője Collins első feleségével, Andreával zátonyra futott viszonya volt.


A zenész az elmúlt húsz évben ritkán aktív Genesis és a sikeres filmzenék (a Tarzan betétdaláért 2000-ben Oscar-díjat is kapott) mellett 2010-ig további hét szólóanyagot készített, begyűjtött hét Grammy-díjat. Eddigi utolsó stúdióanyaga, a Going Back soul klasszikusokat dolgozott fel.

A Face Value számos érdekességgel egészült ki a most kezdődött újrakiadás-sorozathoz. A bónusz CD-re felkerült két olyan szám demója, amelyet Collins eredetileg a Face Value-ra szánt, később mégis az 1980-as Duke című Genesis-albumra került. Ilyen a Please Don't Ask és a Misunderstanding, több más dalé mellett utóbbi koncertverziója is szerepel a 2016-os kiadványon. Hallható a bónusz CD-n az Against All Odds demója is - ez 1981-ben lemaradt a Face Value-ról, aztán három évvel később az Esélylesők című film betétdalaként az énekes első slágerlista-vezető kislemeze lett.

A zenész öniróniája jól látszik az általa kitalált új lemezborítón is: az őt ábrázoló fotón a póz az eredeti maradt, csak éppen a mai, 35 évvel idősebb Collinst ábrázolja.

A Take A Look At Me Now Collector's Edition című Collins-gyűjteményben másodikként az 1993-as Both Sides is napvilágot látott és hamarosan érkezik a Hello I Must Be Going (1982) és a Dance Into the Light (1996).

A lemezeket Magyarországon a Magneoton/Warner forgalmazza.

 


 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek