Háromórás koncertet ad az Arénában a Dream Theater

2019/09/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Jövőre tizenkettedszer is eljön Magyarországra a Dream Theater. A világhírű amerikai progresszív metálzenekar 2020. február 8-án a Papp László Budapest Sportarénában ad mintegy háromórás koncertet.

Háromórás koncertet ad az Arénában a Dream Theater

A Dream Theater az idén februárban megjelent, Distance Over Time című, immár tizennegyedik stúdióalbumához kapcsolódó európai turnéján eljátssza húsz évvel ezelőtt kiadott, ma már klasszikusnak számító lemeze, a Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory számait, valamint ismert slágereit is.

A progrock csapat, amelyet eddig kétszer jelöltek Grammy-díjra, és mintegy 15 millió lemezt adott el, 2020 eleji turnéján tizenhat országban huszonnyolc koncertet ad.

A Dream Theaterben mára két alapító tag maradt, John Petrucci gitáros mellett John Myung basszusgitáros. Mellettük James LaBrie énekel, Jordan Rudess játszik billentyűs hangszereken, Mike Mangini pedig dobol. Az együttes a tagok kimagasló technikai tudásáról, többtételes dalszerkezeteiről, valamint erőteljes koncertjeiről ismert. A zenekar eddig tizenegy alkalommal játszott Magyarországon: először 1998-ban, legutóbb idén a Fezen fesztiválon (a linkre kattinta a kiküldött tudósítónk írása).

Dream Theatre, Aréna, Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek