Ismét az A38-on koncertezik ONUKA

2019/04/10  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Az ukrán formáció két éve óriási bulit csinált a hajón, így alig várjuk az április 12-i koncertet, ahol új albumával kápráztatja majd el a magyar közönséget az ONUKA.

Ismét az A38-on koncertezik ONUKA

Nata Zhyzhchenko a bátyjával alkotta duóval (Tomato Jaws) kezdte zenei karrierjét. Az együttes 11 évig zenélt együtt, mely során megpróbálták a szovjet időkben eltűnt tradicionális elemeket és népzenei motívumokat népszerűsíteni és ismét divatba hozni. A mostani formációt 2013-ban alapította Yevhen Filatov és Nata Zhyzhchenko, azóta csatlakozott az együtteshez Daryna Sert (billentyűkön), Mariya Sorokina (dobokon), és Yevhen Yovenko (banduryst-on, egy tradicionális ukrán pengetős hangszeren).

Debütáló albumuk ONUKA címmel 2014 októberében jelent meg, és egyből óriási sikere lett: ebben a hónapban ez volt az ország legtöbbet eladott lemeze az iTunes-on. Az új anyagra 4 évet kellett várni: második lemezük Mozaika címmel jelent meg 2018 márciusában. A mostani koncerten is ezt a lemezt fogják népszerűsíteni, így mindenképp érdemes belehallgatni.

 

A lassabb, melankolikus dalokon kívül még ilyen, és ehhez hasonló hangulatú megőrülés is várható a koncerten:

Bár a “zenekari” fotókon csak Nata szerepel, valójában a produkció aktív részese még Ajgen FIlatov producer is, illetve koncerteken a fentebb felsorolt teljes zenekar is színpadra lép az énekesnővel.

Az új albumot teljes egészében itt tudjátok meghallgatni.

2015-ös Sziget fesztiválos fellépése óta már járt nálunk a zenekar: 2017-ben szintén az A38-on hallhattuk-láthattuk őket.

Ukrajna egyik legnépszerűbb elektro-pop-folk formációjának koncertje április 12-én lesz az A38 hajón

Onuka, Ukrajna, A39

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek