Itthon sem a szervezőket, sem a kiadókat nem igazán érdekelte a dolog – Koncerttel ünnepel a Napra

2015/02/04  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Koncerttel ünnepli 10. születésnapját a Napra, a hazai etnorock színtér kiemelkedő csapata. Both Miklós és társai február 13-án az A38 állóhajón az eddigi legfontosabb dalok mellett vadonatújakat is előadnak.

Itthon sem a szervezőket, sem a kiadókat nem igazán érdekelte a dolog – Koncerttel ünnepel a Napra

Az általunk is igen nagyra tartott gitáros, énekes azt nyilatkozta, hogy miután a Vágtázó Halottkémekben tapasztalt élmények kezdtek elfogyni, új kihívásra vágyott, ez vezetett 2004 végén a Napra megalakulásához. Ahogy Jávorszky Bála Szilárd A magyar folk története (2013) című könyvében fogalmazott, a Napra a népi és modern hangszerek érzékeny egyensúlyára törekszik.

"Akkoriban egészen más utakra vágytam, és a legmeghatározóbb élmény számomra a népzenével, azon belül is a kalotaszegi muzsikával történt találkozás volt. Többször lementem Erdélybe, megismerkedtem ottani roma zenészekkel, és ők mutatták meg azt, amivel úgy éreztem, valamit mindenképpen kezdeni kell. Akkoriban találkoztam Bobyval, azaz Bobár Zoltánnal, aki brácsán és harmonikán játszik, Winter Csaba basszusgitárossal pedig már korábban zenéltem együtt, és megalakult a Napra" - idézte fel Both Miklós a gyökereket.

Az együttesben mellettük Krámli Kinga énekes, Pfeiler Ferenc dobos és Hegedűs Máté hegedűs játszik. A tagok korábban a világ- és népzenei színpadokról jól ismert együttesekben játszottak. A Napra zenéjét a kiemelkedő hangszeres tudás, a virtuozitás jellemzi, a muzsika a pesti cigányzene, a Kárpát-medencei népzene és a pszichedelikus rock egyedi elegye.

A Jaj, a világ! című debütáló album 2007-ben jelent meg, a következő évben a Napra a legjobb hazai világzenei lemez kategóriában Fonogram-díjas lett (megelőzve a Barbaro III-as lemezét, amelyen szintén Both Miklós gitározott). A lemezt a rangos brit magazin, a Songlines méltatta, a Jaj, a világ!-on szerepelt a Kicsi ház című nagy sláger, a hangzást két ismert brit világzenei producer, Ben Mendelson és Rob Keyloch finomította.

"A Naprával a megalakulás után egy éven keresztül reggeltől estig egy garázsban próbáltunk, de azt láttuk, hogy itthon sem a szervezőket, sem a kiadókat nem igazán érdekelte a dolog. Mi viszont kitartottunk, éreztük, hogy speciális, izgalmas anyagot sikerült összehoznunk. Szerencsére találkoztunk a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás vezetőivel, akiknek tetszett a zene, és kapcsolataikon keresztül megmutatták néhány embernek a nemzetközi világzenei színtérről, a World Music Expo köreiből. Így jött a képbe a két brit producer" - mondta Both Miklós.
 

A Jaj, a világ!-ot 2010-ben egy újabb sikeres lemez, a Holdvilágos követte, Both Miklós neve alatt pedig (szintén a Napra zenekarral) 2009-ben kijött egy eltérő hangzású, kísérleti lemez, Radnóti Miklós megzenésített verseivel.

A Naprában a virtuózan használt elektromos gitár és a népzene találkozása olyan hangzást alakított ki, amelyet a sajtó előszeretettel nevez Bartók Béla és Jimi Hendrix keresztezésének. "A kép nyilván ennél árnyaltabb, ezeknek a zenéknek már saját létjogosultságuk van, nem hiszem, hogy bárkihez hasonlítgatni kellene. Persze mindkét név nagyon fontos alapélmény volt az életemben, meg volt egy csomó más". Mint a zenekarvezető elmondta, az elmúlt három-négy évben a Napra minden tagja megpróbálta fenntartani azt a tüzet, inspirációs fokot, amely a zenekar működtetéséhez szükséges, és ezt időnként a csapaton kívül találták meg.

"Magam is így voltam ezzel, ezért jött be az életembe sok olyan projekt, ami nem a Naprához kötődik, tehát a Both Miklós Folkside, a Palimo Story vagy a kínai utazós lemez. Előreláthatóan az elkövetkező évben is sok ilyen lesz" - fejtette ki Both Miklós.

A Napra a 2012-es EP - Naiv - óta nem jelentkezett friss anyaggal, a tízéves jubileumi koncertre azonban írtak néhány új dalt.

"Ezek mellett természetesen az elmúlt tíz év legfontosabb számait is eljátsszuk az A38-on, lesznek továbbá olyanok, amelyeket vagy még soha nem, vagy évek óta nem adtunk elő, még a Radnóti-lemezről is el fog hangzani darab. Lesz két vendég közreműködő, Rácz Richárd billentyűs hangszeren, Molnár Tamás szaxofonon" - mondta végül Both Miklós az MTI-nek.

 


 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek