Jamie Winchester meg a gitár

2019/04/25  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Majdnem 5 hónappal a nagy sikerű Jamie Winchester & Hrutka Róbert páros vonósokkal kiegészült koncertje után a jelenleg is Angliában élő Jamie ismét visszatér Magyarországra. Ezúttal egy szál gitár kíséretében.

Jamie Winchester
Jamie Winchester

Az EMeRTon-díjas dalszerző, énekes Jamie Winchester 25 évig élt Magyarországon, és ez alatt az idő alatt megkerülhetetlen alakja lett a hazai zenész-közösségnek. Számtalan csapatban volt fix tag (Boom-Boom, Baba Yaga, Magyar Atom) és megannyi kiváló zenésszel volt alkalma közös projekten dolgozni.

Népszerűségét mégis Hrutka Róberttel közös éveiknek köszönheti, amit nyolc évig vittek a hátukon, majd a zenekar feloszlását követően szólókarrierjére koncentrált. Néhány évvel később azonban úgy döntött, hogy végleg elhagyja az országot, és visszaköltözött szülőhazájába Írországba.

Bár a zenélést nem hagyta abba, egy ideig keveset lehetett hallani róla. Az itthoni rajongók viszont nem felejtették el, sőt! Azon a pár alkalmon, amikor itthon ad koncertet, szinte mindig ki kellett rakni a "megtelt" táblát.

Tavaly kétszer is megtöltötte egy szál gitáros műsorával a Barabás Villát, és szinte biztos, hogy most ugyanez a sors vár a MOMKult-ra.

Jamie Winchester, Egy szál gitár, koncert, MOMKult, GetCloser Concerts, 2019

 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek