Jön a Borfesztivál – hetven pincészet, minden nap koncertek!

2021/09/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Ünnepi programokkal, Somló díszvendégségével és több mint hetven pincészet részvételével rendezik meg a 30. Budapest Borfesztivált szeptember 23. és 26. között a Budavári Palotában.

Fotó: Budapest Borfesztivál

Nem volt egyszerű időszak a magyar borágazat számára (sem – aszerk.)az elmúlt másfél év, így még jobban felértékelődnek a találkozási pontok a termelők és a fogyasztók között – hangzott el a Budapest Borfesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol Zilai Zoltán, a a rendezvény igazgatója felidézte, hogy a fesztivál1992-ben a Vörösmarty téren indult, akkor még 17 kiállítóval....

A két színpadon minden nap más és más zenei stílus mutatkozik be, szeptember 25-én ünnepli például a Borfesztivál a magyar jazz napját.

Az első napon zenél a Csík Zenekar, melynek alapítója, Csík János elmondta, hogy különleges programmal készülnek: a népzenei dallamok mellett idén LGT-feldolgozásokkal lépnek fel, Karácsony Jánossal és a Magna Cum Laude frontemberével, Mező Misivel együtt. De fellép a Jónás Vera Experiment és az az O'Sullivan, akiről épp tegnap írtunk. Koncertet ad többek között a komoly elismerést kapott Cimbaliland, Szabó Balázs Bandája és a Modern Art Orchestra is, Tribute to Chick Corea című műsorával.

Az eseménysorozat részletes programja itt érhető el.

A JELENLEG HATÁLYOS jogszabályok értelmében a Budapest Borfesztivált kizárólag koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy látogathatja.

Budapest Borfesztivál, Csík Zenekar, O'Sullivan

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek