Így szól egy magyar dal egy ír csávó szájából

2021/09/08  ·   Dalsztori   ·  koncert.hu

Az ír származású O’SULLIVAN első magyar nyelvű számának egészen különleges a története, hiszen saját szerzeményét dolgozta át. A Szárnyaidon viszont nem egy egyszerű fordítása a tavaly megjelent Little Bird-nek, annál sokkal több...

Így szól egy magyar dal egy ír csávó szájából

Az Írországban született, de 12 éve Magyarországon élő Ian O’Sullivan tavaly jelentkezett első szóló dalával, a sok hazai és nemzetközi lejátszási listát is meghódító keserédes nyári slágerrel. A Little Bird címre keresztelt szám annyira meghatározóvá vált számára, hogy úgy érezte, szeretné, ha a hazai közönség még jobban tudna kapcsolódni a mondanivalójához. Így született meg annak magyar változata, a Szárnyaidon, melynek dalszövegét a 30y énekes-dalszerzője, Beck Zoli jegyzi.

A zenész az elmúlt időszakban jobban beleásta magát a hazai alternatív zenei szcénába, és mikor koncertrepertoárjába ezekből is válogatott, észrevette, hogy a közönség egy teljesen másik szinten tud kapcsolódni a magyar nyelvű dalokhoz.

“A koncertjeimen előadott szerzeményeknéll rájöttem, hogy ezek valójában versek, csak éppen hangosan éneklem őket. Mindig is fontos volt számomra minden saját szövegem, és úgy éreztem, hogy ha magyarul szólok a közönséghez, sokkal ösztönösebben éreznek rá a mondanivalómra - számomra pedig nincs is annál fontosabb, mint hogy kapcsolódni tudjak hozzájuk” – mesélte.

A kezdetektől egyértelmű volt számára, hogy nem egy szimpla fordítást szeretne, úgy érezte, azzal elveszne a dal mondanivalója. Bár kifejezetten jól beszél magyarul, az új terep sok nehézséget is jelentett számára. Ezért is hívta segítségül a 30Y frontemberét és jóbarátját, Beck Zolit.

Tudtam, hogy magyarul újragondolni egy angol nyelvű dalt rohadt veszélyes, mert teljesen más a két nyelv. Egyetlen ember jutott eszembe, aki segíteni tudna nekem ebben, egy igazi költő és jó lelkű ember: a 30y-os Beck Zoli. Zoli nem tükörfordítást, sőt mégcsak nem is fordítást készített a dalból, inkább egyfajta újjászületést” – írta FB-bejegyzésében.

A keserédes hangulatú Little Bird tehát egy új irányt vett és jóval absztraktabb képi világgal meséli el egy fiú és egy lány szerelmét. O’SULLIVAN saját bevallása szerint – mivel korábban is énekelt már magyarul –, magabiztosan vágott neki a feladatnak, de a felvételek közben rá kellett döbbennie, hogy nehezebb dolga van, mint gondolta. A legtöbb fejtörést a kiejtés és a helyes hangsúlyok megtalálása okozta, ezért magyar barátoktól és zenészektől kért tanácsot. Így hosszú út és rengeteg munka vezetett a Szárnyaidon megjelenéséig.

"Nagyon hálás vagyok neki (mármint Beck Zolinak) és minden magyar művész ismerősömnek, akik segítettek egy ír csávónak, hogy hogyan fejezze ki az érzéseit egy másik nyelven..."

 

O’SULLIVAN a nyáron csak egyetlen koncertet adott, várjuk, hogy az őszi/téli klubszezonban hol bukkan majd fel.

 

Ian O’Sullivan, Beck Zoli, Szárnyaidon, ír, magyar nyelv

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek