Jótékonyság, világzene, fotóalbum, szülinap – így ünnepli a 10. évet a Kobuci

2019. június 15.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Azt már megtapasztaltuk, hogy idén MINDENKI ̶t̶á̶n̶c̶o̶l̶ ünnepel: 5-55-ig minden szám megtalálható a repertoárban, a Kobucival is elszaladt az idő: immáron 10 éve várják Óbuda egyetlen szabadtéri szórakozóhelyén a népeket.

Jótékonysággal ünnepli a 10. szülinapját a Kobuci

Június 19-én, jövő szerdán kerül sor a szülinapi bulira, gyertya lesz a tortán Ferenczi György és a Rackajam, valamint Szalonna és bandája. A koncerttel a Margit kórházat támogatják.

Az elmúlt tíz évben a Kobuci kert műsorkínálatát, kulturális szolgáltatásainak szakmai színvonalát és a minőségi vendéglátásban szerzett tapasztalatait számos szakmai díj elismerte: 2016-ban „Az év koncerthelyszíne” lett (HANOSZ); 2017-ben bluesfesztiválja európai minősítést nyert (EFFE); ugyanebben az évben a kert egyik alapítóját „Óbuda Kultúrájáért” díjjal tüntették ki. Az egyik díj elnevezése: „Öröm a zene”, akár a hely mottója is lehetne!

A kezdetektől fogva az alapítók kifejezett szándéka volt az is, hogy a szolidaritásnak és a szociális érzékenységnek is fóruma lehessen a Zichy-kastély udvara. Kézenfekvő volt, hogy a születésnapot egy jótékonysági esttel ünneplik, amely két fontos eseménnyel is közös cselekvésre hívja a közönséget.

Az est fontos része a kert mikrotársadalmáról készült TÍZ ÉV ÉLŐ ZENE című fotóalbum bemutatója is. BELICZA LÁSZLÓ GÁBOR fotográfus klasszikus analóg technikával készült portrésorozata a kert négy alapműfajának (folk, világzene, blues, underground) híres muzsikusait és a stábtagokat állította kamera elé. Még a pultosok és a takinéni is belekerültek! Az album ára 3000 forint, és egészen őszig megvásárásolható, ha jövő héten nem tudsz elmenni a szülinapra. Két fotót csatoltunk alant!

A Jótékonysági Koncertet a Kobuci két emblematikus zenekara adja majd, akikkel szimbolikusan a kert történetét, vagyis a népzenétől a világzene felé vezető út történetét járják végig. A Magyar Örökség díjjal kitüntetett  Szalonna és bandája hivatásként választotta a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését. Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák zenei világa archaikus és modern műfajok, hagyományok és egyszeri stílusok, a kalotaszegi hajnali és Hendrix között közvetít. Mindkét zenekar a népzenei és világzenei paletta állócsillaga, a kezdetektől fogva játszanak az óbudai koncerthelyszínen, amelyhez az esemény sajtótájékoztatóján minden jelenlévő művésznek volt egy-egy emlékezete sztorija. Ferenczi Gyuri elmesélte például, milyen volt az, amikor egyik zenekari társa hajnal négykor még a táncparketten pörgött – háton... Minden jelenlévő zenész megegyezett abban, hogy a Kobuci egy olyan hely, ahová a zenészek is szeretnek játni, mert kiváló a közönség, szép a környezet – és állításuk szerint ez az egyetlen hely az orzságban, ahol koncert utána  zenészek is szívesen maradnak bulizni.

Barta Imre fotója

A koncert jegybevételéből és a fotóalbum eladásából származó összeget a KOBUCI Kert a Szent Margit Kórház javára ajánlja fel. A kórház a pénzt a krónikus ápolási osztály fejlesztésére költi majd, azzal a céllal, hogy méltó körülményeket tudjanak biztosítani az életük alkonyához érő idős betegeknek.

Aki valami másfajta bulira számított, annak még egyszer elmondjuk: a Kobuci egyrészt a népzenéből és a táncházból nőtte ki magát a magyar zene legnépszerűbb képviselőit felvonultató bulihellyé, másrészt az évforduló pont a II. ÓBUDAI VILÁGZENEI HÉT közepére esik, amely során ezek a koncertek lesznek:

JÚNIUS 16. vasárnap

ROMANO DROM – 20 ÉVES SZÜLETÉSNAPI NAGYKONCERT

JÚNIUS 17. hétfő

19:00 PUTRIPOP //20:00 TARAF DE AKÁCFA

JÚNIUS 18. kedd

19: 00 CHALGA // 20:00 DRESCH HÚROS QARTET

JÚNIUS 19. szerda

KOBUCI 10. SZÜLETÉSNAP

 

JÚNIUS 20. csütörtök

19:00 TÁNCHÁZ – moldvai- és vonós táncok

JÚNIUS 21. péntek

BRANKA TRIO// 20:30 LAJKÓ FÉLIX

 

Ami pedig az egyéb műfajokat illeti, ezeket ajánljuk figyelmetekbe a júniusi menüből:

06.04. Spencer Hill Magic Band

06.07. Zuboly

06.09. Fülesbagoly Tehetségkutató

06.12. Sena

06.13. Nagy Gatsby Party: Gájer Bálint és zenekara, Szűcs Gabi és a Stereo Swing

06.14. PASO

06.15. Müller Péter Sziámi andFriends

06.25. Frenk

 

06.28. Parno Graszt

06.30. Keresztben Jégeső: Bereményi Géza és Másik János estje

 

 

Fülesbagoly Tehetségkutató Special, Kobuci Kert, NKA, Hangfoglaló, világzenei hét, szülinap

Képtár

  • Jótékonyság, világzene, fotóalbum, szülinap – így ünnepli a 10. évet a Kobuci kép 75945
  • Jótékonyság, világzene, fotóalbum, szülinap – így ünnepli a 10. évet a Kobuci kép 75946
 

 

Szólj hozzá!


Legyen a Quimbynek halleluja – turnéval ünneplik meg az idén 20 éves Ékszerelmére albumot

Legyen a Quimbynek halleluja – turnéval ünneplik meg...

De gustibus non est disputandum – mondja a művelt latin, vagyis az ízlésről nem szükséges vitatkozni, így csak annyit mondunk, nekünk az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

5 sláger metál feldolgozása, amit érdemes meghallgatni!

A metál zenekarok is szeretnek néha kísérletezni, és 1-1 popdalt saját stílusukra formálni, amiből érdekes eredmények tudnak születni. Íme 5 dal, amit szerintünk érdemes meghallgatnod zúzósabb feldolgozásban!

Az Apey & the Pea egy totál bugyuta név

Ezt a mondatot a nuskull.hu blogon olvastuk, csak nem tudjuk idézőjelbe tenni, mert a rendszerünk valami különös okból gyűlöli a címben az idézőjeleket. A blogbejegyzés annak az apropóján keletkezett, hogy a zenekar ily módon nincs többé: megváltak Apey & the Pea elnevezéstől.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek