Kérj a Mikulástól Morcheeba koncertjegyet!

2014/11/11  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Egy éve adott nagy sikerű koncertet a Petőfi Csarnokban, nyáron pedig a VOLT-on lépett fel a Morcheeba. Az idén 20 éves zenekar december 8-án a Syma csarnokban tér vissza magyar közönségéhez.

Kérj a Mikulástól Morcheeba koncertjegyet!

A csapatba hét év után, 2010-ben visszatért énekesnő, Skye és a zenét író Godfrey-fivérek legutóbbi albuma, a Head Up High tavaly 2013 októberében jelent meg.

A Morcheeba második stúdióalbumával, az 1998-ban kiadott Big Calm című anyaggal robbant be a nemzetközi popzene sztárjai közé, és évekig a legfontosabb formációk közé tartozott. Olyan slágerek fűződtek a Morcheebához, mint Rome Wasn’t Built In a Day, a The Sea vagy az Otherwise. Aztán az énekesnő, Skye Edwards és a Godfrey fivérek, Paul és Ross útjai 2003-ban elváltak, utána énekelt a Morcheebában Daisy Martey és Jody Sternberg is, de a sikerek elmaradtak. A 2008-ban megjelent Dive Deep című albumot öten énekelték fel, Skye közben szólóban próbálkozott, ő énekelte Csupó Gábor rendező fantasy filmje, a Holdhercegnő végefőcímdalát is.

A kibékülés 2010 elején következett be, azóta két új közös album, a Blood Like Lemonade és a Head Up High készült el. A Morcheeba eddigi hét stúdiólemezéből világszerte több mint ötmillió példány fogyott el


 

 

Szólj hozzá!


Huss és pöcc!

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...
Új koncertek