Az Őrölt Nők Ketrece

Két előzenekart is bejelentettek az Architects-koncert szervezői

2017/03/25  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Tegnap a szervezők két előzenekart is bejelentettek a koncerttel kapcsolatban– és nem kellett csalódnunk, hiszen két fantasztikus metalcore bandáról van szó: a While She Sleeps és a The Amity Affliction jön hozzánk!

Két előzenekart is bejelentettek az Architects-koncert szervezői

Az augusztusi Architects koncertre a facebookos eseményt elnézve eddig is igen nagy volt az érdeklődés, ami nem meglepő, hiszen tavaly novemberben a Dürerkertben egy óriási sold out bulit toltak (itt írtunk róla).

A While She Sleeps legutóbb tavaly novemberben lépett fel Budapesten (a Dürer Kertben), és úgy tűnik, jól érezhették magukat nálunk, hiszen idén ismét visszatérnek! A banda 2006-ban alakult meg, azóta 2 stúdióalbumuk jelent meg, ha minden igaz, idén jön a harmadik! Nagyon várjuk!

A másik előzenekar az ausztrál The Amity Afflicion lesz, akik eddig egyszer, 2015-ben jártak nálunk, így épp itt volt az ideje egy újabb budapesti koncertnek! A banda eddig 5 lemezt adott ki, legutóbbit 2016-ban This Could Be Heartbreak címmel. A nyári koncerten valószínűleg erről az albumról fogunk sokat hallani. Az album címadó dala:

Borzasztó erős lesz a lineup, ezek az együttesek egyedül szoktak teltházas koncerteket adni, és adtak már Budapesten is! Nagy bulinak ígérkezik!

Ti ott lesztek?

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új lemezével érkezik Budapestre KOVACS

November 27-én a Barba Negrában lép fel a különleges hangjáról és sötét tónusú dalairól ismert holland énekesnő, KOVACS. A koncerten már a november 13-án megjelenő negyedik stúdióalbum, a Static Tears szerzeményei is megszólalhatnak.

Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra zárnak be a klubok

A brit élőzenei piac felülről nézve virágzik, alulról nézve lassan elfogy. Miközben a stadionturnék és a nagy fesztiválok rekordbevételeket termelnek, a kisebb klubok többsége alig nyereséges, vagy egyáltalán nem az. Birmingham közönsége most egy vasúti beruházás miatt veszélybe került klubnegyedért vonult utcára – de a...
Új koncertek