Kistigris: Bruce Dickinson fiának csapata lesz az Alter Bridge előzenekara

2017/09/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az As Lions lesz az Alter Bridge előzenekara. Az Iron Maiden frontemberének fia azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a legnagyobb, legvagányabb hard rock zenét tolják. Volt honnan és mit örökölni...

Fotó: As Lions
Az ötfős londoni banda egy évvel 2015-ös megalakulásuk után már első EP-je, az Aftermath megjelenésének örülhetett. Indulásuktól teltházas koncerteket adtak Angliában, egyre nagyobb helyeken és ambíciókkal, sok pozitív sajtóvisszhanggal, valamint egyre növekvő és elkötelezett rajongói bázissal. Ez a villámstart meg is hozta az amerikai lemezszerződést, így debütáló albumuk már az Államokban készült. 
Bruce Dickinson fiának csapata mégis a koncerteket részesíti előnyben, ahogy megfogalmazták:
 "Élőben játszani olyan, mint valami fura terápia. Mint ha levennéd a táskád a hátadról, és kilépnél a napi gondjaidból. Szeretnénk, ha ezt át tudnánk adni mindenkinek, aki eljön a koncertjeinkre."
Az As Lions már útrakész, alig várják, hogy erőteljes fellépéseikkel eljussanak minden rajongójukhoz. Például október 22-én a Budapest Arénába, az Alter Bridge előzenekaraként. 

 

Alter Bridge, Iron Maiden, As Lions, koncert, Aréna, előzenekar

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek