Koncertdömping a két ünnep között

2013. december 22.  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

A népszerű könnyűzenei előadók közül például Hobo, Palya Bea, az Első Emelet, a Muzsikás, az Erik Sumo Band, Fenyő Miklós, a Bëlga, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar és a Quimby is fellép a két ünnep között, szilveszterkor és az újév első napjaiban a fővárosban. December 28. és 30. között a Hungexpón tartják a téli szünet egyetlen nagy buliját, az Indoor Fesztivált.

Koncertdömping a két ünnep között

Karácsonykor is több koncertet rendeznek Budapesten. December 24-én este a Puszi együttes lép fel a Mika Tivadar Mulatóban. Másnap a Kaláka együttes tartja hagyományos karácsonyi koncertjét a Marczibányi Téri Művelődési Központban, Másik János a Pop Bárban lép fel. Szintén 25-én a Corvintetőn Rewind Xmas címmel népszerű dj-k, Palotai, Cadik, MC Zeek és Zoshe játszanak, a Zorall pedig a Barba Negrában ad műsort. 26-án csütörtökön tartják a Gödör Karácsonyt, itt a fő fellépő a Pál Utcai Fiúk, a Barba Negrában a Mobil Mánia és a Rock Band látható és hallható, a Josefina Blues Bellben Kalapács és az Akusztika Zenekar.

December 27-én a Papp László Budapest Sportarénában Roby Lakatos hegedűvirtuóz és barátai adnak koncertet, közreműködik például Charlie, a Modern Art Orchestra, Király Linda és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái. Aznap a Trafóban Zagar, a Syma-csarnokban a Hooligans, az A38 hajón a Bin-Jip és a Jónás Vera Experiment, a Barba Negrában a Kowalsky meg a Vega, a Gozsdu Manó Klubban Ferenczi György és a Rackajam játszik, a Gödör Klubban az évzáró táncház keretében a Bivaly és a Csürrentő húzza a talpalávalót, míg a Fonóban a Fonó Zenekar, a CimbaliBand és a Góbé. A MOM Kulturális Központban a Group'n'Swing, a Pótkulcsban a Cabaret Medrano, míg a brit dj, Radio Slave a Corvintetőn lép fel, és ezen a napon búcsúzik el a közönségtől a tevékenységét felfüggesztő Nemjuci az Iskola klubban.

December 28-án tartja karácsonyi koncertjét az idén 40 éves Muzsikás együttes a Művészetek Palotájában (Müpa), az Óbudai Kulturális Központban pedig Hobo Karácsonyt tartanak, amelyen az előadó a Hobo és Bandája formációval ad műsort. Aznap lesz az utolsó Első Emelet-koncert (Geszti Péter közreműködésével) a Sportarénában, a Compact Disco a Symbolban, a Magashegyi Underground a Gödörben, Palya Bea a Trafóban, az Anti Fitness Club az A38-on, a FolkSide a Fonóban, a Halper Hendrix Experiment az iF kávézóban, az Óriás, a Grand Mexican Warlock és az Uzipov a Corvintetőn játszik, miközben a Dürer Kertben Offline Music Festivalt rendeznek, amelyen mások mellett fellép a Hősök, Funktasztikus, Killakikitt és a DSP.

Szintén december 28-án kezdődik az első alkalommal megszervezett, háromnapos Indoor Fesztivál is a Hungexpón. A szombati nyitónap fellépői között lesz a Quimby, az Irie Maffia, az EmilRuleZ! és a PASO.

December 29-én vasárnap lesz Fenyő Miklós hagyományos Fenyő Ünnep koncertje a Sportarénában; vendégként fellép az egykori Hungária együttes három másik tagja, Dolly, Kékes Zoltán és Novai Gábor. A Syma-csarnokban az amerikai The Golden Voice of Gospel produkciót láthatja a közönség (közreműködik Takács Nikolas és a Fool Moon), az A38-on az Erik Sumo Band búcsúzik, a Barba Negrában az Anna and the Barbies tart unplugged lemezbemutató koncertet, a Fonóban a Dresch Quartet és a Söndörgő lép fel, a Gozsdu Manó Klubban a Bezzeg a Kurva Beckek zenél, a Trafóban a költészet és a pop találkozásával Rájátszás-est lesz, a Dürerben pedig Tetoválók éjszakája Deák Bill Gyulával, a Subscribe-bal és a Supernemmel.

Folytatódik az Indoor Fesztivál a Hungexpón, ezen a napon az Anima Sound System, a Mystery Gang, a Magna Cum Laude, a Bikini és a Republic is színpadra lép.

December 30-án tartja szokásos év végi nagy koncertjét Demjén Ferenc a Sportarénában, a sztárvendég Lerch István lesz. A Csík Zenekar 25. születésnapját a Syma-csarnokban is megünnepli, a Bëlga a Művészetek Palotájában látható, a Kéknyúl az A38-on, a Mátyás Attila Band a Dürer Kertben, a Hot Jazz Band a MOM-ban, a Pokolgép a Barba Negrában.

Mások mellett a Punnany Massif, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Carbonfools, az Animal Cannibals, az Akkezdet Phiai koncertjével zárul az Indoor Fesztivál a Hungexpón.

Több helyen is előszilveszteri bulit tartanak 30-án: az A38-on dj-k (Palotai & Ludmilla, Anima Sound System dj-set), a Fonóban az 1705, a Pátkai Rozina Quintet és a Balázs Elemér Group főszereplésével és Cinetrip Future Disco lesz a Széchenyi fürdőben.

Évek óta együtt lép fel szilveszterkor az Amadinda Ütőegyüttes és Presser Gábor, így lesz ez az idén is a Müpában. A Gödör Klubszilveszteren 31-én a Kiscsillag és a Satöbbi a fő produkció, a MOM-ban a Budapest Bár. Az Instantban, a Petőfi Csarnokban, a Dürerben (az izraeli pszichedelikus progresszív goa képviselőjével, Suntree-vel) vagy az A38-on a Random Trip című rendezvényén (ahol fellép Fábián Juli és Fehér Balázs is) dj-k pörgetik a korongokat. Folk Szilveszter lesz a Fonóban (Téka, Szászcsávási Zenekar, Tázló) az év utolsó estéjén.

Szintén szilveszterkor Tesco Disco lesz a Corvintetőn például a Neóval és a Hangmással, a Kistehén a Gozsdu Manóban ad szilveszteri nagykoncertet, a Barba Negrában pedig Állati szilvesztert rendeznek a Ganxsta "Döglégy" Zolee és a Kartellel, a Paddy and the Ratsszel, illetve az Alvin és a Mókusokkal. Depi New Year címmel a Club 202-ben a Depresszió búcsúztatja az óévet. Az iF kávézóban Vázsony János szaxofonon, Neumann Balázs zongorán játszik.

Január elsején a Budapest Klezmer Band sztárvendéggel, Szulák Andreával köszönti az újévet 20 órától a Budapest Kongresszusi Központban, a MOM-ban a Quimby játszik, a Gödörben a Junkies ad unplugged koncertet, a Korai Öröm pedig a Dürerben tartja hagyományis újévi koncertjét. Másnap Lajkó Félix tart újévi koncertet a Müpában, ugyanott 4-én szombaton Illényi Katica látható és hallható. Szintén január 4-én a 30 éves Ghymes tart újévi jótékonysági koncertet a Sportarénában az MR Szimfonikusok, az MR Gyermekkórus és a Nemzeti Színház művészei közreműködésével. 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Az Avenged Sevenfold lemondta nyári turnéját!

Az Avenged Sevenfold lemondta nyári turnéját!

Az észak-amerikai turnén a Three Days Grace és a Prophets of Rage kísérte volna el az együttest, de orvosi utasításra visszamondták a koncertsorozatot.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Chester Benningtonnak üzent a Linkin Park halálának évfordulóján

Bennington tavaly július 20-án hunyt el. A gyászoló család és barátok rá emlékeznek a szomorú évfordulón.

Nem Queen-imitátorokat keresnek, hanem egyedi produkciókat: Q-Faktor

Q-Faktor címmel negyedik alkalommal rendezik meg a Queen Zenei Tehetségkutató Versenyt. A jelentkezési határidő július 31., a döntő szeptember 1-jén lesz.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek