Koncz Zsuzsa találó címet adott a nagy koncertjének

2018/10/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az énekesnő 2019. március 9-én a tizenkettedik nagy koncertjére készül a Papp László Budapest Sportarénában. „Ezúttal mottója is van ennek a 12. találkozónak, mert az egy tucatról azt gondolom: ez már valami... Hozzáteszem, büszke vagyok, hogy idáig elértünk” – nyilatkozta.

Fotó: Nerpel Nikoletta

Koncz Zsuzsa koncertjeit mindig nagy érdeklődés övezi, ami rendszeresen telt házas koncertek formájában nyilvánul meg... Generációkon átívelő, páratlan életműve, eddigi dalai egy gondolkodó, szerethető, közvetlen művészt mutatnak. A jövő tavaszi koncerten – újabb dalai mellett – természetesen felcsendül majd a már legendássá vált Ha én rózsa volnék, az Ég és föld között, a Jöjj, kedvesem és sorolhatnánk.

„A koncert jelmondata pedig: „Így volt szép...”, ami egy Bródy-dal címe is legutóbbi lemezemről, és nincs mögöttes tartalma. A múlt idő ezúttal nem lezárása vagy befejezése valaminek, inkább kifejezése annak, hogy a közönségemmel és a munkatársaimmal megtett eddigi közös utunkért hálás vagyok. (...) Köszönöm mindenkinek, akit illet, és boldogsággal tölt el, hogy ezt személyesen – szokásomhoz híven – egy koncerttel tehetem meg. Azt remélem, hogy a régebbi és az újabb dalaim – ugyanúgy, mint eddig – összekovácsolnak bennünket, és erőt adnak a továbbiakhoz. Hiszen a dalok erejére szükségünk van, akár jó, akár rossz idők jönnek. Bízom benne, hogy sokan vannak, akik ugyanezt érzik, és Ők mind ott lesznek velem!”

"Ha visszanézek innen, ahol állok,
már egy egész élet majdnem látható.
És az orvosság az összes csalódásra,
hogy így volt szép, így volt jó."

 

 

Koncz Zsuzsa, nagy koncert, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek