Közelít Tom Odell Jubilee Road turnéja

2018/11/10  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

Már csak három hónapot kell (át)aludni ahhoz, hogy Tom Odell Jubilee Road elnevezésű európai turnéja Budapestre érkezzen.

Közelít Tom Odell Jubilee Road turnéja

Javában zajlik a fiatal angol énekes-dalszerző európai turnéja, amelyen az idén októberben ugyanezzel a címmel megjelent albumát mutatja be. Azonban itt még nem ér véget a világjárás: miután szépen sorban bejárja az összes európai fő- és nagyvárost, egy rövid, márciusi szünet után az Egyesült Államokban folytatja a koncertezést egészen május közepéig.

Az albumról már single is kijött: a ‘Half As Good As You’ (feat. Alice Merton) és az ‘If You Wanna Love Somebody’.

A 27 éves angol sztárt Lily Allen fedezte fel, aki azt mondta róla, hogy "színpadi energiája David Bowie-ra emlékeztet". 13 évesen már írt dalokat, de ezt nem árulta el senkinek, mert úgy gondolta, hogy nem ez „menő”. 2013-ban megjelent első stúdióalbuma, a Long Way Down, amelynek kapcsán elnyerte a Brit Kritikusok díját.

A magyar rajongók is örülhetnek, hiszen februárban Budapestre is ellátogat, de aki nem tud addig várni, november 16-án Bécsben is megnézheti a remek hangulatú Gasometerben. Csak 2,5 óra az út  – és Bécs gyönyörű!

Tom Odell’s Jubilee Road Tour

The young English singer, songwriter, Tom Odell is on the road of his new album, Jubilee Road released this October. However, the worldwide tour does not end here: after finishing the concerts in almost all European cities, after a short break in March, the tour will continue in the US until mid-May.

Two singles had come out already from the new album: 'Half As Good As You' (feat. Alice Merton) and 'If You Want to Love Somebody'.
The 27-year-old English star has discovered by Lily Allen, who said: "Tom’s stage energy recalls David Bowie". Tom had already written songs at the age of 13, but he did not tell it to anyone because he thought it was not "cool".
In 2013 he released his first studio album, ‘Long Way Down’, for which he won the British Critics’ Choice Award.
Hungarian fans will also be happy, because Tom will visit Budapest in February, but who can not wait to see him till then, can go on 16th November to Vienna to the impressive concert venue, Gasometer. Just 2.5 hours driving and Vienna is beautiful!

 

Tom Odell, koncert, Barba Negra, Lily Allen, Jubilee Road, turné

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek