Különleges settel jön a Toldiba az elektronikus zene dámája, a 61 éves Cio D'Or

2019/10/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

November 2-án a XXI. századi techno egyik legartisztikusabb képviselője, a 61 éves Cio D'Or zenél majd a budapesti Toldiban. A hipnózis német szaktekintélye szinte minden legendás klubot és fesztivált elvarázsolt már, ezúttal pedig egy eddig még sosem látott produkcióval készül.

Fotó: flickr.com
Kevesebb mint egy hónap múlva hazánkba érkezik Cio D'Or, napjaink egyik, ha nem a legkarizmatikusabb női előadója. Az örökifjú alkotó a zene- és filmművészet csodáinak hosszú évek óta vörös szőnyeget biztosító Toldiban teszi majd tiszteletét november 2-án szombaton, egyúttal egy kihívást is fog teljesíteni a rendezvényt szervezető INDIVIDUUM felkérésére:  A Cinematic Hybrid Set címet kapott produkció során Cio D'Or egy, a háttérben vetített és általa szeretett filmet fog zeneileg interpretálni, ezáltal az alkotó és közönsége eggyé válik hangok és képek pulzáló fúziójában.

Cio D'Or a techno, az ambient és az elektronika legkülönfélébb irányzataiban kalandozott az utóbbi években DJ-ként és producerként egyaránt, a világ minden tájáról szerzett hatásait és hangmintáit pedig mérnöki precizitással építi a zenéjébe.
A művésznő Brian Eno és David Byrne munkásságán keresztül esett szerelembe az elektronikus zenével, majd az 1990-es évek Münchenjében szintet lépett a románc, és beszippantotta a rave-kultúra az Ultraschall klubban, ahol később rezidens DJ volt. Számos megjelenésen, saját lemezen és koprodukción van túl olyan világhírű tehetségekkel, mint Donato Dozzy, Gabriel Ananda, Milton Bradley vagy épp Claudio PRC.
Generációs szakadák ebben a műfajban nem létezik: az INDIVIDUUM tagjai húszas éveik derekát taposó srácok, akik több nemzetközi eseményen is részt vettek már fellépőként, produceri munkásságuk pedig német, brit és holland kiadványok formájában is testet öltött. Az itthoni színtérből viszont hiányoltak egy olyan közösségépítő művészetfelfogást, amiben igazán otthon érezhetik magukat. Ezért érezték szükségét annak, hogy megmutassák, szerintük milyen egy ízig-vérig techno-buli, ami  szórakoztat és maradandó élményt is nyújt egyszerre.

A Toldiban minden adott lesz a fergeteges hangulathoz, az est során a tánctér éjsötétjét kizárólag a film fényei hivatottak megtörni, a mágia akusztikai részéért pedig a finomhangolt VOID hangrendszer lesz a felelős.

FIGYELEM! Mivel az estét profi fotós és operatőr kíséri majd végig, felvételt tilos lesz készíteni az eseményen. A szervezők szeretnék megtartani a varázslatot azon emberek között, akik érdemesnek látják a koncepciót arra, hogy megtiszteljék a művészt a jelenlétükkel.
Cio D'Or, dj, Cinematic Hybrid Set, Toldi, Individuum

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek