Lajkó Félix 40: koncertmaraton és két új lemez

2014/12/04  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Nemzetközi koncertmaratonnal, köztük egy jótékonysági fellépéssel és két új lemezzel ünnepli 40. születésnapját Lajkó Félix.

Lajkó Félix 40: koncertmaraton és két új lemez

A vajdasági hegedűs szülőföldjén, Szabadkán kezdi jubileumi turnéját december 19-én, majd Szeged, Budapest, Veszprém, Győr, Miskolc, Szombathely, Pécs, Kolozsvár, Bécs, Ljubljana, Berlin és más városok érintése után február 27-én és 28-án a Művészetek Palotájában zárja a koncertkörutat, ahol két nap alatt három koncertet ad olyan partnerekkel, mint Balázs János és az iráni Mohammad Reza Mortazavi, Palya Bea, Csizmadia Anna és Tintér Gabriella, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekar.

„Ez a mostani maraton körülbelül olyan terhelést jelent, mint egy nyári szezon. De nagyon élvezem a sűrű programot, sőt azt vettem észre, hogy ha ritkábbak a koncertek, rosszabbul érzem magam” – nyilatkozta a művész.

A kerek ünnephez igazítva Lajkó Félixnek két új lemeze is megjelent a Fonó Budai Zeneház gondozásában: a Jelszó/Password című korongon a hegedűs a fiatal zongoravirtuózzal, Balázs Jánossal improvizál, a Végtelen/Infinity című albumon pedig a Budafoki Dohnányi Zenekarral játsszák nótái szimfonikus átiratát Hollerung Gábor vezényletével. (Lajkó Félix azt is elmondta, gondolkodik egy csembaló-citera vagy zongora-citera lemez elkészítésén is.)

Balázs János szerint Lajkó Félixnek „erős klasszikus zenei vénája” van, közös lemezük mégsem szorítkozik a komolyzenére. Mint mondta, a világzene, a dzsessz és a klasszikus zene alapjai is fellelhetők az improvizatív anyagban, mindez pedig át van itatva kettejük egyéniségével. „Egyszerűen csak szép zenét akarunk játszani, amely érzelmeket vált ki az emberekből” – fogalmazott. Megjegyezte: kezdetben legalább a tempót és a dinamikát megpróbálták rögzíteni az improvizáció előtt, végül azonban arra jutottak, hogy ezt sem beszélik meg előre. „Tulajdonképpen folyamatosan improvizálunk, ez a lemez csak a kezdet kezdete” – tette hozzá.

A maraton keretében kerül sor Lajkó Félix január 3-i újévi szólókoncertjére is a Zeneakadémia nagytermében. Kovács Anita, a Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója elmondta, hogy a hegedűs az est teljes bevételét felajánlotta az alapítvány részére. „Ebből az összegből egy kétágyas betegszoba egyéves fenntartási költségét tudjuk fedezni” – mondta.

A koncertmaraton részleteiről Lajkó Félix honlapján (lajkofelix.hu) és Facebook-oldalán lehet tájékozódni.


 

 

Szólj hozzá!


Huss és pöcc!

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...
Új koncertek