Lemaradtunk az időutazásról, segítsetek!

2013/12/02  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Az 1970-es, 1980-as évek undergound zeneműhelyeitől kezdve a mai hangstúdiók világáig kalauzolja el az érdeklődőket a Budapest Aszfaltprojekt új városismereti sétája, mely első alkalommal szombaton eredt a pesti underground nyomába.

Lemaradtunk az időutazásról, segítsetek!

A Titokzatos underground alkotóműhelyek című programon elsőként a '70-es és a '80-as évekbeli alkotóműhelyeket mutatják be a program szervezői.

Kiderül egyebek mellett, hogy kik voltak a focizó-zenélő "parkerek", hogyan tudott az egyetemi koncertközönség kreatív műhelyt létrehozni és miért volt érdemes akkortájt "kommunába" vonulni Szentendrére. Ezzel szemben szó lesz arról is, mit takar ma, a hozzáférhetőség korában, a politikai presszióval szembeni fellépés hiányában az underground.

Ezt követően Közép-Európa legnagyobb, városon belüli egységes, a közönség számára megközelíthetetlen aktív földalatti, összművészeti alkotóhelyszínre, a Keleti Blokk Művészeti Központ labirintusába kalauzolják el a résztvevőket. A blokkban a kulisszák mögé is be lehet majd tekinteni és műhelyről műhelyre megvizsgálni, hogyan is működik a zárt, kreatív szellemi közösség.

A Városliget mellett található épület falai mögött a szervezők bemutatják, hogyan zajlik ma a könnyűzenei rádiózás, miként dolgoznak a lemezstúdiók, hogyan készítik a filmek alá a hangokat vagy hogyan lehet megjavítani egy összetört gitárt, sőt: választ adnak arra is, mit keres a falon Kiss Tibi (Quimby) egyik festménye. Sőt, reményeink szerint egy zenekari próbába is betoppan a társaság, abban az épületben, ahol a Hangmás, a Zagar, sőt olykor a Kiscsillag is megfordul.

Az első hajó szombaton már elment, de bízunk abban, ha minél többen kitöltitek a jelentkezési lapot, újra nekierednek a  szervezők - nyomukban velünk.


 

 

Szólj hozzá!


Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Bár minket közvetlenül nem érint, de aki kiteszi a lábát az országból belefut a bankjegybe: az Európai Központi Bank a mai napon közzétette az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.
Új koncertek